Hírek Kiemelt hírek Szentes

Évek óta igazi élmény a búvártábor

Bevezetésképpen néhány gondolat a MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred Damjanich laktanyájában rendezett táborokról.
Az első tábort 2016-ban szervezték, akkor, az egy vegyes tematikájú tábor volt. A tapasztalatokból okulva rá egy évre már egy búvár tematikájú táborba várták a gyermekeket, ahol a búvárkodás alapjait ismerhették meg a fiatalok.
Ismét egy év telt el, és 2018-ban, a Honvédelmi Táborok nagy sikere miatt lehetőség nyílt három, különböző tematikájú tábor megszervezésére, azaz önvédelmi, túlélő és búvártborokban volt lehetőségük a gyerekeknek a katonai életbe belekóstolni.
Egy év múlva is ‘maradtak’ a három tábornál, és az előző évhez hasonlóan a tematikájuk sem változott.
Két év (pandémia) kényszerszünet után nyitotta meg újra kapuit a diákok előtt a Damjanich laktanya, ahol a nemrég véget ért önvédelmi tábor után búvártábort is szerveztek az érdeklődőknek.
Az egyhetes felkészülés alatt a fiatalok elsajátíthatták a búvárkodás alapjait, merültek medencében és nyílt vízen is.
A július 18-23. között zajló búvártáborban közel negyven, 15 és 18 év közötti fiatal vesz részt, közülük kettő lány. A táborlakók 9 megyéből és Budapestről érkeztek. Többségük már nem első alkalommal vett részt ilyen táborban – az itt szerzett élmények késztették őket visszatérésre.
Az idei évben még lesz egy tábor, egy úgynevezett Búvár Kadét Tábor (max.20 főig), amit a Honvéd Sportszövetség kezdeményezett, és itt az MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred objektumában rendezik meg.

Vélemény, hozzászólás?