Hírek Kiemelt hírek Szentes

F E L H Í V Á S

„A ZÖLD MAGA AZ ÉLET” – ÖKO ESTEK a Dózsa Házban címmel interaktív találkozók szervezésével kapcsolatos kezdeményezésről szóló felhívást kapott szerkesztőségünk, melyet szó szerint teszünk közzé:
“Kedves Természetbarát Társunk, Ismerősünk,
kedves Természetbarát Intézményvezetők!
Örömmel értesítünk, hogy „A ZÖLD MAGA AZ ÉLET” – ÖKO ESTEK a Dózsa Házban címmel útjára indítunk egy kötetlen beszélgetős est – sorozatot a Dózsa Házban, havonta egy alkalommal.
TÉMA a zöld gondolkodás, a környezet és természetvédelem a mindennapokban, cselekedeteinkben. CÉLUNK együtt gondolkodni természeti kincseinkről, tenni megóvásukért, példát mutatni! Gyermekeink, fiataljaink számára érdekes programokkal felkelteni a természet iránti szeretetet, motiválttá tenni őket a természetvédelem, környezetvédelem témáiban.
Interaktív beszélgetős találkozókat kezdeményezünk tehát, valamint színes, élménygazdag, tehetségkutató megmutatkozási lehetőségeket, játékokat, vetélkedőket, kisebbeknek, nagyobbaknak egyaránt.
Ezen ÖKO ESTEK előadói és „témafelelősei” bárki lehet közülünk, akinek fontos a természet! Vagyis, minden szentesi és környékbeli természetbarát, természetvédő felnőtt társunk, aki szívesen megosztja élményét, tudását másokkal, de örömmel látunk motivált középiskolás szentesi diákokat is.
Hogy mik lesznek a TÉMÁK? Az rajtunk, e programok alakítóin áll. Tervezzünk együtt olyan érdekes, hasznos és figyelemre méltó témákat, amivel előbbre vihetjük a természetvédelem ügyét városunkban és értéket is teremtünk.
GONDOLKODJUNK, CSELEKEDJÜNK EGYÜTT ZÖLDEN!
Sok szeretettel várunk első ÖKO ESTÜNKRE, 2022. MÁRCIUS 1-jén, kedden, 17.30-kor, a Dózsa Házban!
a kezdeményezők:
Agócs Lászlóné
Barát László
Mészárosné Surányi Olga
kérjük jelezni a részvételi szándékot:
olgasuranyi2@gmail.com
agocsne59@gmail.com

Vélemény, hozzászólás?