Hírek Kiemelt hírek Szentes

Farsangi Muri a Gyermekkönyvtárban

A szentesi Gyermekkönyvtár szinte minden nevezetesebb, az intézményük profiljához leginkább kötődő jeles napról megemlékezik valamilyen formában. A farsang, a népi hagyományok megőrzése, ápolása a gyermekek körében is megkerülhetetlen feladat, ezért a gyermekkönyvtárban február 25-én már harmadik alkalommal megrendezték a Farsangi Muri-t.
Jöttek is szép számmal a gyermekek (szüleikkel), és belecsöppentek egy farsangi forgatagba.
Először egy zenés, vidám hangulatú könyvtár-barangoláson vehettek részt, hiszen nem mindegyikük járt már a könyvtárban. Ezt követően “beültek” a Papírszínházba, és meghallgatták Pintér Anikó előadásában a Tavaszi nyúl című mesét.
Ezután jött a várva várt pillanat, amikor bemutathatták a családdal közösen megálmodott jelmezüket: a pókot, a varázslót, a cicát, a tigrist és még sorolhatnánk. Minden gyermek kapott ‘zsákbamacska’- ajándékot.
Mindeközben folyamatosan – kinek mire volt szüksége – lehetett alkotni a könyvtáros nénik segítségével, de lehetett választani a csillám tetoválás motívumai közül is.
Kellemesen, vidáman, oldott hangulatban telt el ez az egy órányi farsangi muri.

Vélemény, hozzászólás?