Kiemelt hírek Szentes

Fejlesztés kell ! – nem visszafejlesztés Fórum a vasúti járatok csökkentéséről

Szentesen, a Városháza konferencia termében július 2-án lakossági fórummal egybekötött érdekegyeztető tárgyalást rendeztek (volna), a régió vasútvonalain történt járatcsökkentésre, vonalbezárásra vonatkozóan.

Sajnos az érdekegyeztetés nagyobbik része nem valósult meg, mivel a meghívás ellenére sem jöttek el a járatcsökkentést elrendelő, illetve az azt végrehajtó szervezetek, intézmények vezetői sem képviselői. Viszont jelen voltak a térségben élő lakosok (még Szegedről is), jelenlegi és volt MÁV alkalmazottak, helyi önkormányzati képviselők, továbbá Meleg János, a Vasutasok Szakszervezetének elnöke, Fodor Gergely, a Közlekedő Tömeg Egyesület alelnöke, Cseri Gábor, Csongrád város alpolgármestere.

A fórumot Kiss Csaba István, Szentes város alpolgármestere vezette, először Dósa Endrének, egykori menetrendkészítőnek adta meg a szót. Ő kiállt az általa is, 2006-ban készült „ütemes menetrend” megtartása (esetleg továbbfejlesztése) mellett. Akkor egy, az egész országot átfogó csatlakozási rendszer épült ki, ennek a lerombolása folytatódik most.

Nem értett egyet a menetrend legutóbbi változtatásával, azt a „buszos lobbi” újabb mesterkedésének tartja. Kijelentette: nem szabad a vonattal párhuzamosan működtetni a buszjáratokat!

Szabó Zoltán Ferenc, Szentes Város Polgármestere ismertette saját véleményét ebben a témában, majd ismertette az ő (és szakértői segítségével) készült elgondolását, megoldási elképzelését a szentesi vasút jövőjét illetően. (Ezt láthatják a videón)

https://www.facebook.com/szentesigyors/videos/211535393335729/

Somogyi Dániel (Szegedről) az észszerű gazdálkodás kapcsán a Bzmot motorkocsik megmentéséről beszélt, sőt annak tovább fejlesztéséről, ami az utasok megtartását is elősegítheti.

Meleg János, a Vasutasok Szakszervezetének elnöke hiányolta, hogy nem jöttek el azok a vezető beosztású személyek, akik itt megismerhették volna a döntésükkel kapcsolatos aggályokat. Ráadásul ez volt az első ilyen fórum az országban – tette hozzá. A vasúti járatok csökkentését nem munkavállalói, hanem még inkább társadalompolitika problémának gondolja.

Kijelentette: szerinte a MÁV-nak nem ez a koncepciója! A MÁV vezetői a szakszervezetekkel történő tárgyalásaik során a fejlesztések fontosságát hangsúlyozták eddig is.

Hozzátette: az országos szakmai fórumokon hangot fognak adni a szentes tanácskozáson elhangzottaknak.

Nemcsak a szakszervezeti vezető, hanem a Közlekedő Tömeg Egyesület alelnöke is hangsúlyozta: csak a helyiek összefogása tudja megvédeni a vasútvonalakat, ehhez pedig minden elérhető fórumon, minél többen tiltakozniuk kell.

Szűcs Ildikó helyi önkormányzati képviselő szerint egy baba- családbarát kormány egy baba- családbarát vasútat kell, hogy működtessen. Ő, és Móra József képviselőtársa a vasút környezetbarát jellegét emelte ki hozzászólásában.

Képgaléria:
https://www.facebook.com/pg/szentesigyors/photos/?tab=album&album_id=4047704998633960

 

 

Vélemény, hozzászólás?