Kiemelt hírek Szentes

Félszáz szentesi is részt vesz koronavírus-szűrésen

Hazánkban, reprezentatív minta alapján, csaknem 18 ezer ember bevonásával, átfogó szűrővizsgálat május elsejétől a Semmelweis Egyetem (SE) vezetésével és az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával a négy hazai orvosképző.

A vizsgálatok célja, hogy pontos képet kapjanak a járvány kiterjedéséről és a koronavírussal fertőzöttek valós számáról. Az eredmények alapján országos klinikai epidemiológiai tanulmány készül arról, mekkora a vírusfertőzöttek valós száma Magyarországon, hányan betegedtek meg eddig összesen és szerezhettek immunitást a vírussal szemben, illetve hányan lehetnek a szinte tünetmentes vírushordozók.

A szentesi polgármestertől, Szabó Zoltán Ferenctől kapott tájékoztatás szerint az országos szervezésű szűrővizsgálatokban Szentesről 54 fő vesz részt, és ezeket a vizsgálatokat május 3-án 8-19 óra között végzik el a város egyik, erre a célra kijelölt szakrendelőjében.

Országos szinten, a Központi Statisztikai Hivatal segítségével választották ki a résztvevőket különböző szempontok szerint pl. életkor, lakhely, nem, stb. Lesz ismétlő szűrés is, a tervekben új helyszínek is szerepelnek, így aki most nem kap értesítést, még sorra kerülhet.

További információ:
https://semmelweis.hu/…/kozlemeny-orszagos-vizsgalatsoroza…/

Forrás: SE

Vélemény, hozzászólás?