Hírek Térség

Fergeteges énekóra a Muzsikással – videókkal

A Fábiánsebestyéni Általános Iskolában október 12-én rendhagyó énekórát tartott Magyarország legismertebb népzenei együttese, a Muzsikás együttes, amelyen részt vett az intézmény összes tanulója.

A zenekar több, mint 10 éve járja az ország általános- és középiskoláit a Rendhagyó énekóra programmal, évente átlagosan 60 „tanítási órájuk” van. Céljuk: élményszerűen bemutatni a népzenét, az élő zene fontosságának kihangsúlyozásával. Erről így beszélt Sipos Mihály, az együttes frontembere, prímása:

 

Nagy izgalommal készültek a fábiáni (és árpádhalmi) tanulók a a különleges programra, sokan közülük még nem is hallottak  a Muzsikás Együttesről. Hamar Dániel hamar, már bevezetőjében megszerettette a zenekart a hallgatósággal, majd következett egy rövid hangszer-bemutató,  és a későbbiekben már együtt zenéltek, együtt énekeltek a muzsikások és a diákok.

Nézzék meg a következő videót, mert igazolja az előbbi állítást, valamint azt is: van-e igény énekórákra?

 

Egy biztos: a továbbiakban (ha csak egy picivel is) jobban várják majd a fábiáni gyerekek az énekórákat.

A Muzsikás együttes – Sipos Mihály, Porteleki László, Éri Péter és Hamar Dániel – a Fábiánsebestyéni Általános Iskolában:

 

Képmelléklet az óráról:

 

navigate_before
navigate_next

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?