Kiemelt hírek Szentes

Feri atya jött, látott és meggyőzött…

A Szentesi Keresztény Pedagógus Társaság ismét egy előadás megtartására hívta meg Pál Ferenc (Feri atya) római katolikus papot, mentálhigiénés tanácsadót. Szervezésükben 2017 őszén a dr. Papp László Városi Sportcsarnokban találkozott „híveivel”, most pedig október 19-én a nemrégiben felújított és átadott színházban.
Ezúttal „Hogyan segítsünk magunknak és másoknak?” címmel újfent lendületes, a figyelmet megragadó előadást Pál Feri atya. Alapvetően arról beszélt, hogyan tudunk segíteni másoknak, és ezzel együtt önmagunknak is.
Pál Feri atya ezzel kapcsolatban leszögezte, három alappillérre van szükségünk: elhivatottságra, emberségre és szakértelemre. Fontos, hogy átéljük embertársként a másik gondját, ugyanakkor legyen meg a tudásunk is ahhoz, hogyan segítsünk rajta.
Lehet, hogy egy kép erről: 1 személy és belső tér
Nagyon fontos az együttérzés, ami viszont nem jön magától. Időt és energiát kell fektessünk abba, hogy együttérzőek legyünk. Fontos, hogy jól bánjunk a másik emberrel, és tettekkel is segítsük őt – mondta.
Előadását saját életéből merített példákkal, történetekkel színesítette meg a hallgatóságnak. Még azt is kiemelte, hogy ebben a segítő folyamatban a lényeg az, hogy én mit teszek másokkal.
A várt, nagy érdeklődés volt a mentálhigiénés tanácsadó (ezt a fogalmat külön is elemezte) előadására, megteltek a színház széksorai.
Lehet, hogy egy kép erről: 8 ember és belső tér

Vélemény, hozzászólás?