“Ez is Én Vagyok” címmel február 11-én, a Szentes Városi Könyvtárban nyílt meg a Gálfalvay Hilda fotóiból válogatott kiállítás.
A tárlatot Nagy István fotóművész ajánlotta az érdeklődők figyelmébe. Elmondta, hogy amióta az általa vezetett, Szentesi fotóklubnak tagja lett Hilda, azóta ismeri fotós pályáját. Nagyon sokat fejlődött a fotós közösségben, amit elsősorban a saját tehetségének, szorgalmának köszönhet, de valószínű a fotós társaktól is kapott ösztönzést, tanácsot.
Az elkészült képeit nagyon szereti, érzelmileg kötődik hozzájuk, ezért nagyon nehéz volt vele elfogadtatni, hogy vannak helyezetek, amikor bizony szelektálni kell – mondta a fotóművész. Ilyen szituáció egy önálló kiállítás megvalósítása, hiszen itt a jók közül is csak a legjobbak kerülhettek ki a falra.
Mint maga a fotográfus, ez a kiállítás is témáját tekintve sokszínű, illetve tartalmát tekintve sokféle üzenetet hordoz. Többek között ezért is javasolja az érdeklődőknek a tárlat végig nézését, és ezt követően egy rövid beszélgetést az alkotóval, hiszen számára minden visszajelzés fontos lehet a jövőre nézve.
A megnyitón résztvevők közül sokan fogadták meg a tanácsot, a fotók megtekintése után megosztották tapasztalataikat az alkotóval.
Képgaléria:
A kiállítás március 10-ig tekinthető meg a könyvtár nyitvatartási idejében.




Tetszik
Hozzászólás
Megosztás