Hírek Sport Szentes

Futball Fesztivál Szentesen

szentesi focifesztivál

A Szentesi Kinizsi SZITE szervezésében szeptember 2-án a Pusztai László Sporttelepen (9 pályán!) rendezték meg a 7. Családi- Szabadidő és Futball Fesztivált.  A megjelenteket Szabó Zoltán Ferenc, a Kinizsi SZITE elnöke nyitotta meg, elmondva a fesztivál előzményeit, megköszönve a csapatok (rekord számú) nevezését. Ezt követően Szirbik Imre polgármester nyitotta meg az eseményt.

A tornát az utánpótláskorúak számára rendezték (8-9-10-11 évesek). A hazai egyesületen kívül Budapesttől  Békéscsabáig, Ceglédtől Szegedig összesen 54 (!) csapat nevezett.

Minden korosztályban, a csoportmérkőzéseket követően elődöntőket, döntőket játszottak, így közel 7 órán keresztül – többségében – magas színvonalú mérkőzéséket láthatott a népes közönség. Talán nem érdemtelem megemlíteni, hogy ezen a napon mintegy 1100 látogatója volt a sporttelepnek –zömmel vidékről.

A Szentesi Kinizsi valamennyi korcsoportban indított csapatot, de ebben az évben nem sikerült dobogós helyezéseket elérniük. Aki látta mérkőzéseiket, az nyugodtan kijelentheti: jó mérkőzéseket játszottak, gratulálhatunk a játékosoknak, és edzőiknek. Csak így tovább, menjenek közösen a megkezdett úton.

A torna megrendezésének anyagi hátterét a Szentesi Kinizsi és a Csongrád megyei Önkormányzat biztosította, de voltak, akik természetbeni adományokkal segítették a lebonyolítást.

Képgaléria a fesztivál eseményeiről:

szentesi focifesztivál
szentesi focifesztivál
szentesi focifesztivál
szentesi focifesztivál
szentesi focifesztivál
szentesi focifesztivál
szentesi focifesztivál
szentesi focifesztivál
szentesi focifesztivál
szentesi focifesztivál
szentesi focifesztivál
szentesi focifesztivál
szentesi focifesztivál
szentesi focifesztivál
szentesi focifesztivál
szentesi focifesztivál
szentesi focifesztivál
szentesi focifesztivál
szentesi focifesztivál
szentesi focifesztivál
szentesi focifesztivál
szentesi focifesztivál
szentesi focifesztivál
szentesi focifesztivál
szentesi focifesztivál
szentesi focifesztivál
szentesi focifesztivál
szentesi focifesztivál
szentesi focifesztivál
szentesi focifesztivál
szentesi focifesztivál
szentesi focifesztivál
szentesi focifesztivál
szentesi focifesztivál
szentesi focifesztivál
szentesi focifesztivál
szentesi focifesztivál
szentesi focifesztivál
navigate_before
navigate_next

 

 

Vélemény, hozzászólás?