Hírek Kiemelt hírek Szentes

Gorbacsov jóbarátja járt Szentesen, a könyvtárban

A Szentes Városi Könyvtár március 2-én rendezte meg Zolcer János újságíró két, nemrégiben megjelent könyvének bemutatóját.
Zolcer János, az egykori Ipolybalogról (Szlovákia, Besztercebányai kerület) származó újságíró nagyon nagy utat tett meg, amíg filmproducer, rendező, forgatókönyvíró, a ZOLCER TV tulajdonosa lett. Az út során 2000-ben a peresztrojka atyjával, Mihail Szergejevics Gorbacsovval ismerkedett meg, kötött barátságot, mely jól segítette a média sok területére eljutó karrierjét.
Mind a két könyve érdekes és különleges, de kezdjük a “XX. SZÁZAD: 100 év – esemény – film” című kötettel.
Ebben a “hibridkönyvben” (QR kód segítségével) elérhető 100, egyenként 10 perces film, kronológiai sorrendben mutatja be a XX. század legfontosabb nemzetközi társadalmi, politikai, kulturális, tudományos és sport eseményeit.
Az egyes filmek első percében tallózás hallható az adott év legérdekesebb magyar sajtóhírei közül, majd egy témát kiemelve hosszabban is ismertetik.
A könyv előzményeiről ezt mesélte a szerző:
“Munkatársaim a világ 44 archívumában 7 millió méter filmből válogattak; Washingtonban, Londonban, Moszkvában külön irodát állítottam fel az archívkutatás céljaira. 36 ország könyvtárában 6000 újságcikket néztek át a kutatók. A riporterek végig utazták a világot és a sorozathoz 580 kor és szemtanúval készítettek interjút. Egy 10 perces film költségvetése közel 50 millió forint volt. 65 szerkesztő operatőr és egyéb munkatárs három éven keresztül dolgozott a 16 órás sorozaton.
A film egyedülálló és megismételhetetlen: azóta nagyon sok kor és szemtanú már nincs köztünk. A filmszövegeket több pártatlan nemzetközi szakember is átolvasta, javítgatta. Igyekeztünk tárgyilagosan, objektíven és látványosan bemutatni az eseményeket. A legfontosabb célunk az volt: közérthetően, hitelesen meg mutatni a XX. század legfontosabb történéseit, és azok kulisszatitkait.”
A másik könyv, a Gorbacsov titkai, melyet hat hónapon keresztül éjjel-nappal írt. Egy szerkesztő a kiadótól és 3 technikai munkát végző kolléga dolgozott a hibridkönyvön még ugyanennyit: közel 700 oldalas lett, 700 fotóval, 120 videóval, 200 elektronikus lábjegyzettel…
Az olvasó a könyvben megismerhet egy kort, annak legfelsőbb vezetője, Gorbacsov szemüvegén keresztül. De úgy ismerheti meg ezt a kort (a 80-as évek Szovjetunióját, a kommunista szörnyet, Gorbacsov és felesége Raisza életét), a KGM cselszövéseit, a nagyhatalmak taktikai politizálását, a hidegháború végét, stb., – és mindezt Gorbacsov egyben le is leplezi.
A könyv nem a vájt fülűeknek, a történészeknek szól, hanem az egyszerű, mindennapi embernek.
S, hogy a könyvhöz Gorbacsov maga írta az előszót, azzal hitelesítette is a könyvet.

Vélemény, hozzászólás?