A Szentesi Művelődési Központ szervezésében február 6-án Stekly Zsuzsa „Te Deum” című tűzzománc kiállítása nyílt meg a Tokácsli Galériában.
A megjelenteket és a kiállító művészt Varróné Szabó Ildikó művelődésszervező köszöntötte. Elmondta, hogy Stekly Zsuzsa már harmadik alkalommal hozta el munkáit Szentesre, úgy hogy sokan ismerősként tekintenek az alkotóra és műveire.
A tárlatot Köröndiné Mátraházi Leona hitoktató, tanító nyitotta meg, aki mint régi ismerős ajánlotta az érdeklődők figyelmébe a különböző technikával készült tűzzománc alkotásokat.
Megnyitóját így kezdte: rövid mondat a kiállítás címe „Te Deum” (laudámus) – de ebben minden benne van, az Isten, az ember, a hit, a család, a szépre, a jóra való nyitottság és a közösségért végzett értékteremtés, az alkotás öröme.
Ezután röviden ismertette a bonyhádi illetőségű művésznő életét, tevékenységét, szakmai elismeréseit (Perczel-díjat kapott,Tolna megyei Príma díjas lett).
A tárlaton az elmúlt három évben készült munkákat láthatjuk, – amelyek között nem egy vallási témájú is van. A tűzzománc óriási lehetőségeket rejt magában, a téma dönti el, hogy a határozott rekeszes technikával vagy a lágyabb, festő módszerrel valósul meg elképzelés. A kiállító mindig törekedett arra, hogy a legkorszerűbb, az új felfogások szerint alkosson.
Egyébként pedig olyan képeket készít, melyek nem szorulnak magyarázatra, belőlük béke és harmónia sugárzik. Képei látványosak, hanem mindegyiknek van üzenete, mondanivalója.
A megnyitón Szabó Luca, a Lajtha László Alapfokú Művészeti Iskola növendéke működött közre – zongorán egy Schumann darabot játszott el.
A kiállítás megtekinthető február 29-ig, a Galéria nyitvatartási idejében: keddtől péntekig 9-13 és 15-17 óráig, valamint szombaton 9-13 óráig.
Képgaléria:
https://www.facebook.com/pg/szentesigyors/photos/?tab=album&album_id=3513716652032800