Hírek Kiemelt hírek Szentes

Halászléfőző dzsembori a Szentesi Tiszán

A Szentesi Önkrományzat augusztus 13-án, a Szentesi Tiszai Strandon 7. alkalommal szervezte meg aTiszai Halászléfőző Partyt.
A címben azért használtam a ‘találkozót’ jelentő idegen szót, mert a rendezvény hangulata, légköre, programja ennek felelt meg inkább. jobban kifejezi az esemény lényegét.
Kissé részletesebben.
A halászléfőző megmérettetésre – több “főzőmesterrel” is beszélgetve – leginkább az “újra együtt a nagy csapat” szlogen a legmegfelelőbb. Összesen 19-en neveztek, bár de néhányan nem is a halászlé főzésével, hanem például a csirkepökölt (“szárnyas hal”) főzésével, vagy a különféle halak, különféle sütögetésével foglalatoskodtak. No de ez nem baj, sőt, erősítette a dzsembori jelleget.
Viszont, akik halászlét főztek, azok többsége már sokszoros résztvevője ennek a rendezvénynek.
Ezúttal Szeles Ádám receptjére voltam kiváncsi, aki az eddig megtartott valamennyi főzőversenyen jelen volt. Azzal kezdte az ismertetést, hogy a bevált gyakorlatán nem szívesen változtat, már hét éve hasonló receptet valósít meg. (Hozzáteszem: beszélgetésünk pár perce alatt hárman jöttek ételhordókkal, hogy vigyenek “egy kis kóstolót”…)
A Szeles-halászlénak az a fortélya, hogy sok és nagy halból készül az alaplé: az idén 10 kg-os amúr, 7 kg-os harcsa, 5 kg-os ponty, valamint több kiló lefagyasztott halgerinc.
Az alaplé elkészülte után csak filézett, és részben feldarabolt halak kerültek a készételbe. A mester elárulta, hogy kb. három óra alatt készült el a finom étek (nem számítva az otthoni előkészületeket.)
Továbbá – amit magam is szerencsére megtapasztalhattam – nagyon sokan megkóstolták Dr. Dobos András c. Egyetemi docens, szemész szakgyógyász főállatorvos ízletes, majdnem pörkölt sűrűségű halászléját, finom, házi “halas” kenyérrel.
Maga a halászlé elkészítése és elfogyasztása egy órási dzsembori, hiszen a csapatok tagjai át-átrándultak egy-egy másik bográcshoz, és máris beindult az utóbbi egy év élményeinek és kudarcainak az ecsetelése, a kóstolgatás ételből, italból egyaránt.
A halászléfőző megmérettetésen nem zsűriztek, nem állapítottak meg sorrendet, de szerintem az eddig elolvasottakból kiderülhetett: nem is volt az olyan fontos… DE! Minden csapat kapott valamilyen ajándékot a szervezőktől, amit egy rövid köszöntő elmondását követően Szabó Zoltán Ferenc, Szentes polgármestere adott át.
A szombat délutáni-esti programban az élő zenét az EXON, a Fuvi Band és Pély Barna Trió szolgáltatta.
Voltak még gyermekeknek szóló játékok (ugrálóvár, íjászat), és a sportolási, mozgási lehetőségek (asztalitenisz, strandfoci, streetball) is adottak voltak.
A remek hangulatú, jó színvonalat képviselő asztalitenisz verseny végeredményét külön meg is kaptuk:
1. Sebestyén Péter
2. Kanász-Nagy László
3. Szlovák László
4. Somodi Szabolcs

Vélemény, hozzászólás?