Hírek Kiemelt hírek Szentes

Hargita megyei népművelő a Szentesi Szalonban

A Tóth József Színház és Vigadó által szervezett Szentesi Szalon idei első vendége Hadnagy Jolán, a Szervátiusz Jenő-díjas óvónő, a farkaslaki Tamási Áron Művelődési Egyesület elnöke volt, akivel Torday Henrietta beszélgetett.
Az ’Életmód parti’ sorozat január 6-i programja sok érdekességet tartogatott, hiszen Hadnagy Jolán alapvetően pedagógus, és népművelő, de egy néptánccsoport vezetője, továbbá három kórus tagja. Az életvitelét pedig meghatározza, hogy négy gyermek édesanyja és kisnagymama.
A beszélgetés elején a Székelyföldön élő magyarokat időszerűen foglalkoztató témákról folyt a dialógus, melynek vég-kicsengése az volt: „él az életigenlés!”
A vendég szenvedélyesen vázolta az ő saját tennivalóját: Bár szeretnénk, ám nemigen tudjuk megváltani a világot. De tesszük, amit egyszerű falusi emberként tehetünk, amit, parancsként ránk bízott, az idén 125 éve született Tamási Áron: ” És rátok bízom az itt maradó kincseket: a virágot csókoló madarat, a szántó-vető embert s a Küküllőbe hullott három csillagot. És ezeknek mélyén az erdélyi szépséget, a magyar jóságot és a történelem erejét” És a mi feladatunk ezek őrzése – mondta.
Hozzátette: a valódi nemzettudatot azt ki kell alakítani, az nem lesz csak úgy magától. Ez soha meg nem szűnő feladatunk.
A beszélgetés során részletesen kitértek a magyar népmesék világára és azok erkölcsi üzeneteire. Éles határvonalat húzott a farkaslaki vendég a nép- illetve a műmesék között. Manapság nagy szükség van a vállalható modellekre, magyar népmesékben pedig igenis vannak jó, igazi példaértékű modellek. Ezt kell megmutatni az embereknek – tehát nemcsak a gyermekeknek szólnak a népmesék. (Sőt: azok kialakulásakor kifejezetten felnőttekhez szólt.) Ezek közvetítésében óriási szerepet kell vállalni a pedagógusoknak – jelentette ki.
A program végén a család, annak társadalmi jelentősége került szóba, amiről – nagycsaládot fenntartóként – hitelesen mondhatta el véleményét Hadnagy Jolán.

Vélemény, hozzászólás?