Hírek Kiemelt hírek Szentes

Házasság hete program – egy kicsit másképp

A Házasság hete alkalmából, illetve idején a legnagyobb közösségi oldalon egy játékot hirdetett meg Farkas Sándor, a térség országgyűlési képviselője és felesége: a házaspárok közös fényképeiket tölthették fel az oldalra, és a legtöbb like-ot szerző fotó szereplői kaptak ajándékot.
Véget ért a Házasság hete program-sorozat, véget ért az ezt kísérő játék. Farkas Sándor meghívta a “legeredményesebb” házaspárt: Sárai Zsoltot és feleségét Andreát, hogy átadja a játék ajándékát.
A képviselő elmondta, hogy a Házasság hete célja, hogy felhívja a figyelmet a házasság, a család értékeire és fontosságára, valamint, hogy segítséget nyújtson a házasságra készülőknek vagy a párkapcsolati problémákkal szembesülőknek.
A képviselő hozzátette: a felhívásukkal ezeket a célokat kívánták szolgálni, népszerűsíteni akarták a házasság intézményét, ezen belül pedig az egymás megbecsülésére fókuszálni.
Összesen 18 házaspár jelentkezett, a legtöbb kedvelést Sárai Zsolték kapták – így ők kapták az ajándékokat.
A “győztes” házaspár 32 éve van együtt, 3 gyermek és 3 unoka körében élnek boldog házaságban. A képviselő azt kívánta maradjon is így, a család pedig gyarapodjék (nemsokára jön az új unoka), és közösen találják meg a jövőben a számításukat.
A hivatalos részt követően kiderült, hogyan ismerkedett meg Zsolt és Andrea, továbbá az is, hogy Farkas Sándor és felesége Katika 45 éve házasok.

Vélemény, hozzászólás?