Kiemelt hírek Szentes

Házasság Hete – Szentesen II.

A Házasság Hete második szentesi programját február 10-én rendezték meg az Ifjúsági Házban, ahol Fehér Csaba, a Nagytemplomi Református Gyülekezet lelkésze „Miért pont házasság?” címmel tartott előadást.

Bevezetésképpen a házasság történeti hátteréről hallhattunk, majd a keresztény házasság jellemzőit, sajátosságait igyekezett minél részletesebben bemutatni az előadó – példákat hozva a Bibliából (is).

Összefoglalásképpen elhangzott: a házasság szentsége azt (is) jelenti, hogy az abban tetten érhető szeretet áthatja az élet minden területét. A házasság nem szerződés, hanem szövetség egymással, az Istennel.

Egy gazdaságilag, erkölcsileg erős társadalom nem képzelhető el a családok szentsége, az erős családok nélkül.

Előadása végén a lelkipásztor válaszolt a felvetődő kérdésekre. A házasságban alapvető kérdés az egymás iránti szeretet, de szükség van türelemre, elfogadásra, megértésre, támasz-nyújtásra. Isten egyenlőnek teremtette az embert, tehát nincs a férfi és a nő között alá-fölérendelt szerep.

A lelkész úr a Sz.Gy. kérdéseire (Miért pont házasság, miért nem más? nincs válságban a házasság intézménye?) is válaszolt:
https://soundcloud.com/szgyors-1/feher-csaba-a-hazassagrol

A program végén a résztvevők között a szentesi vállalkozók és magánszemélyek által felajánlott ajándéktárgyakat sorsoltak ki. Továbbá a résztvevők ajándékba kapják többek között a Family magazin Házasság heti különszámát.

Képgaléria:
https://www.facebook.com/pg/szentesigyors/photos/?tab=album&album_id=3531915026879629

Vélemény, hozzászólás?