Szentesen, a dr. Papp László Városi Sportcsarnokban ezen a héten rendezték meg a Magyar Birkózó Szövetség – serdülő és diák korcsoportosok számára meghirdetett – országos edzőtáborát. A már hagyományosan a Kurca-parti városba szervezett tábort az idén is Bacsa Ferenc, válogatott utánpótlás edző irányítja.
A táborban mintegy 50 birkózó reménység vesz részt, a helyi dr. Papp László Birkózó SE-t 10 sportoló és három edző képviseli.
A tábor munkáját július 22-én meglátogatta dr. Hegedűs Csaba, olimpiai- világ- és Európa-bajnok birkózó, a Kozma István Birkózó Akadémia szakmai mentora, Bacsa Péter, a Magyar Birkózó Szövetség szakmai alelnöke, Süle László, a Kozma István Birkózó Akadémia Alapítványának Kuratóriumi elnöke.
Hegedűs Csaba elmondta, hogy nagy kíváncsisággal tett eleget a meghívásnak, és örömmel tapasztalta, hogy lelkes, jól felkészített, igazi birkózó-alkatú fiatalok dolgoznak a táborban – nagy tapasztalattal rendelkező edzők irányításával. Hozzátette: a táborban legjobb teljesítmény nyújtók közül kerülhetnek ki a szeptember induló Kozma István Birkózó Akadémia első sportolói.
A fiataloknak határozottan kijelentette: a jövőben még inkább gondolkodó birkózókra van szükség, gondolkodó birkózókat kell nevelni. Felhívta a figyelmet arra, hogy az eredményekhez nagy kitartásra, szorgalomra, és bizony lemondásra is szükség van. Lelkesítette hallgatóságát, érdemes nagy célokért dolgozni. Később, edzés közben is adott tanácsokat a jövő reménységeinek.
Amikor a sportcsarnokba érkezett az olimpiai bajnok a szentesi Szakács Ernő várta, és értékes, érdekes emléktárgyakat adott át Hegedűs Csabának (aki ismerősként üdvözölte).
Találkozott Szabó Zoltán Ferenccel, Szentes polgármesterével, és dr. Kis-Tóth Tihamérrel, Rónyai Zoltánnal a dr. Papp László Birkózó SE vezetőivel.
Képgaléria Hegedűs Csaba látogatásáról :
https://www.facebook.com/pg/szentesigyors/photos/?tab=album&album_id=4132960300108429