A Szegedi Tudományegyetem é a szentesi Studium Generale szervezésében október 30-án a Szentesi Városi Könyvtárban tudományos hitéleti szimpoziont rendeztek.
Természettudományos-biokémiai megközelítésből prof. Dr. Boros G. László (Kalifornia Egyetem), a Tóra törvényeit magyarázva Dr. Róna Tamás PhD főrabbi, a Biblia tanításait követve Kunszabó Zoltán katolikus teológus beszélt ugyanarról a témáról: a Teremtésről – Genezisről.
A hallatlanul izgalmas előadásokat érdeklődve figyelte a szépszámú közönség, majd egy, az előadók közötti (spontán kialakult) érdekfeszítő polémiának, „szellemi összecsapásnak” lehettek részesei.
A nézetek ütköztetéséhez végül csatlakozott, az időközben a közönség soraiban helyet foglaló Dr. Göncz Dániel pszichiáter, valláskutató (Göncz Árpád egyköri köztársasági elnök fia), aki lenyűgöző hozzászólásában szinte összefoglalta az addig hallottakat – kiegészítve saját álláspontjával.
Dr. Lantos Ferenc, főiskolai docens, az est moderátora (közel két órás diskurzus után) már le akarta zárni a beszélgetést, amikor a közönség megkérte az előadókat, hogy folytassák!
A kérésnek eleget is tettek, még néhány kérdésre válaszolva zárult végül a program.
Képgaléria:
https://www.facebook.com/pg/szentesigyors/photos/?tab=album&album_id=3200627176675084