Hírek Kiemelt hírek Szentes Térség

Holt tart Nagytőke ipari beruházása?

Ahogy arról itt a HIR 45-ön is beszámoltunk két évvel ezelőtt (2019 októberében): „Betonelemgyártó-üzem épül Nagytőkén”. Ebben írtuk le először, hogy „másfél milliárdos beruházást hoz a faluba a Molcza Kft., a betonelem gyártó üzem új munkahelyeket és iparűzési adóbevételt is jelent Nagytőkének.”

Azóta több alkalommal is igyekeztünk figyelemmel kísérni a beruházást, hiszen fantasztikus lehetőség nyílt meg a falu közössége előtt. Ott voltunk az első bejelentésnél,  az alapkő letételénél, a beruházás konkrét elkezdésénél.   

Az elmúlt év tavaszán már lehetett látni az épülő üzemcsarnokot, a falai már álltak a nyílászárók beszerelése következett. A Molcza Kft. egy betonelemgyártó üzem és kísérleti fejlesztési központ megvalósítását képzelte el Nagytőkére. A készülő gyár 1250 négyzetméter alapterületű lesz, ez magában foglalja a kétszintes irodarészt, a gyártócsarnokot és a deponálót is – írtuk akkor. Az ezer négyzetméteres daruzott gyárcsarnokban saját eljárással az előregyártott látszó betonelemek teljes palettáját elő tudják állítani, Nagytőkén kisebb térplasztikákat, egyéb faliplasztikákat és épületdísz­elemeket terveznek gyártani.

Nos, a beruházás elakadt.

Ez alaposan „szétválasztotta” a beruházás indulásakor is már megosztott közvéleményt (sokan támogatták, mások szkeptikusak voltak). Mostanra felerősödtek a találgatások, borzolódnak a kedélyek, ki-ki vérmérsékletének szabad utat engedve nyilvánít véleményt.

Mi feltételezésekbe  nem mennénk bele, inkább a beruházó cégnek a hozzánk eljuttatott közleményét adjuk közre:

 

Vélemény, hozzászólás?