A Magyar Honvédség katonái május 20-án futással rótták le tiszteletüket az egészségügyben, a társfegyveres szervezeteknél, az oktatásban dolgozók előtt, hogy ebben a járvány-időszakban is számíthatott és számíthat rájuk az ország.
A Honvédelmi Országfutás a Magyarok Egészségéért (HOME) keretében ezen a napon, egy időben, különböző távot futottak le az ország több településén, ahol bajtársak katonai szolgálatot teljesítenek, így Szentesen is, a MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred szervezésében.
A HOME futással a katonák felhívták a figyelmet az egészséges életmód fontosságára, és megmutatták, hogy az állomány a koronavírus miatt megnövekedett feladatai mellett is elhivatott nem csupán a haza védelme érdekében, hanem fizikai felkészültségük, állóképességük megtartásában.
Antal László ezredes, a MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred parancsnoka erről így beszélt:
https://soundcloud.com/szgyors-1/antal-l-home-futas
A váltófutás a Damjanich laktanya alakulóterén egy rövid megnyitóval kezdődött, ahol az ezred parancsnoka szólt a résztvevőkhöz. Ezt követően a laktanya elől indultak a futók, betartva az egészségügyi szabályokat, tehát egyénileg.
A táv 6600 m volt, amelyet 13 katona, illetve Honvéd Rákóczi Sportegyesületi tag – váltva egymást – tett meg.
A következő útvonalon (amely érintette a járvány-helyzet során az alakulattal szorosan együttműködő partnereket: a Polgármesteri Hivatalt, a Rendőrséget, Tűzoltóságot és a kórház Sürgősségi Osztályát) teljesítették a futók a távot: Laktanya – Csongrádi út – Kossuth utca – fordulópont a Tűzoltóság – Kossuth utca – Ady Endre utca – Kiss Zsigmond utca – Csongrádi út – Laktanya.
A program ideje alatt a személyi állomány egy másik része a laktanya nemrégiben felújított sportpályáján tartotta meg a heti sportnapját.
Képgaléria:
https://www.facebook.com/szentesigyors/photos/…