Hírek Kiemelt hírek Szentes

Iskolai emlékek – ma már csak fotókon

A Petőfisek Baráti Köre, az Együtt Szentesért Egyesület és Szentes város Önkormányzata közös szervezésében “Az első tanyai iskolák Szentesen” címmel fotókiállítást rendeztek a HACS irodában (Nagy Ferenc utca).
A tárlatot Kovács János önkormányzati képviselő nyitotta meg. Bevezetőjében elmondta, hogy ezúttal nem beszél Klebelsberg Kuno, a majd közel 10 évig vallás- és közoktatásügyi miniszter áldásos tevékenységéről, melyet a maga korában az iskolarendszer fejlesztéséért tett, annál is inkább, mert annak Szentes környékére vonatkozó eredményei láthatók a kiállítás fotóin.
Emlékeiről beszélt, mivel maga is tanyasi iskolákban (Terehalom, Kaján) végezte el általános iskolai tanulmányait. Számtalan emléket, sztorit őriz tanítóiról, tanárairól. Kiemelte Nagypál Jánost, aki írni, olvasni tanította meg. A Kajáni Általános Iskolából Nádudvari Jenőt, Kiss Árpádot és feleségét, illetve Márkus Mihálynét említette. Az utóbbi oroszt tanított, amelyet sikerült úgy elsajátítania, hogy középiskolában még sokáig “ebből élt”.
A kajáni iskola sokrétű és eredményes sporttevékenységéről volt híres – mondta. Ő maga is hozzásegítette ezt a tanyasi iskolát, hogy az Összetett Honvédelmi Versenyeken, a mezei futóversenyeken, sakkversenyeken (megelőzve a városi iskolákat) megyei megméretéseken is sikeres szerepeljenek.
Annak reményében nyitotta meg a kiállítást, hogy többen is eljönnek megnézni saját magukat, vagy a nagymamát, nagypapát a fotókon, és beszélgetnek majd az egykori élményekről, amely sok tanulsággal is szolgál.
Dóczi Gáborné a Petőfisek Baráti Körének vezetője hozzászólásában azt húzta alá, hogy a tanyasi iskolákból sokan “jutottak el” vezető pozíciókba. Ő a Petőfi Sándor Általános Iskola igazgatója lett, vagy dr. Kispál Mihály , Szentes díszpolgára, a dr. Bugyi István Kórház osztályvezető főorvosa.
A megnyitón közreműködött a Vadrózsa Énekegyüttes.
A kiállítás május 6-ig tekinthető meg, hétköznapokon 15.00 -18.00 óra között.

Vélemény, hozzászólás?