Csongrád Hírek

Ismét megnyitotta kapuit az Erzsébet Hotel Csongrádon

szálloda avatás

Streetfighter bemutatóval várta az érdeklődőket a háromcsillagos szálló megnyitójára a felújítást végző bérlő, a Vig Motor Kft.

A csongrádi városkép meghatározó eleme a patinás Erzsébet Szálló. A XX. század elején épült, szebb napokat látott hotel évek óta pusztult, az önkormányzat sem eladni nem tudta, sem bérbe adni. Egy éve döntött úgy a képviselő-testület, hogy 10 évre bérbe adja, a bérlő pedig vállalta, hogy felújítják a szállodát.

A megnyitón részt vett dr. Juhász Tünde, Csongrád megyei kormánymegbízott is, aki köszöntőjében kiemelte: Csongrád és a Dél-Alföld egy hiánypótló beruházása az Erzsébet Szálló felújítása, amely munkahelyeket teremt, és egy helyi vállalkozás bővíti, fejleszti a települést, a siker eddigi tevékenységük alapján borítékolható.

Vig Zoltán, a beruházást végző Kft ügyvezetője elmondta: álmodtak egy nagyot, megvalósították, és bíznak abban, hogy így több turista érkezik Csongrádra, megismerik és hírét viszik ennek a gyönyörű kisvárosnak.

A vállalkozás a vendéglátás mellett motorok forgalmazásával is foglalkozik, így magától értetődő volt, hogy egy streetfighter show-val kedveskedtek a város lakóinak. Az érdeklődőket Tápai Tamás motoros kaszkadőr szórakoztatta. A bemutató után a felújított szálloda bejáratánál a szalagot dr. Juhász Tünde kormánymegbízott, Bedő Tamás, Csongrád polgármestere és a bérlő Vig Motor Kft két tulajdonosa Vig Zoltán és dr. Vig István vágta át.

A felújítás ősszel kezdődött az épületben, szinte csak a falak maradtak. A korábban fürdő nélküli szobákra már rá sem lehet ismerni. Mindegyikben külön fürdőszobát alakítottak ki minőségi csempeburkolattal, üvegajtós zuhanykabinnal, padlófűtéssel. A szobákban hűtő-fűtő klímákkal biztosítják a kellemes hőmérsékletet télen-nyáron. Szellőztetőrendszert építettek be, valamennyi fal és a mennyezetek gipszkarton-borítást és szigetelést kaptak. A homlokzat kívülről nem változott, az ablakokba viszont hőszigetelő üveget helyeztek. A felújítás után az Erzsébet már megfelel a háromcsillagos követelményeknek.

szálló avatás
szálloda avatás
szálloda avatás
szálloda avatás
streetfighter
streetfighter
streetfighter
streetfighter
streetfighter
streetfighter
streetfighter
streetfighter
streetfighter
streetfighter
streetfighter
streetfighter
szálloda avatás
navigate_before
navigate_next

 

Vélemény, hozzászólás?