Kiemelt hírek Programajánló Szentes

Ismét Szentesen koncerteznek a Vágtázó Halottkémek

Bevezetésként álljon itt egy vázlatos VHK-történet, elsősorban az ifjabb generáció kedvéért, valamint azért, mert az együttes nem mostanában: 1994-ben játszott utoljára Szentesen.  Patinás, több mint negyven éves zenekarról van szó, akik sohasem voltak a hatalom kegyeltjei. (Most sem azok.)

A hetvenes, nyolcvanas években számos koncertjüket tiltották be – indoklás nélkül. Mégis. A nagyvilág nyitott szívű közönségrétege befogadta és elismerte őserejű, bekategorizálhatatlan muzsikájukat, a sámánok mágikus erejéhez hasonlatos, az emberi tudatra gyakorolt, rendkívül pozitív hatásukat, mégpedig bármiféle szerek nélkül (amelyet személyes tapasztalásaim erősítettek meg). Igen, a nagyvilág!

Első lemezeik ugyanis egy független, de jelentős kaliforniai kiadónál jelentek meg. Az egyik, a kilencvenes évek elejétől létező lemeztársaság (a talán ma is működő Ring) ezek licencét vásárolta meg, később. Ma mindkét LP a gyűjtők féltett kincse, piaci értékük – némi túlzással – az aranyéval vetekszik.

Az első videó-felvételüket (egy vidéki punkfesztiválon lezajlott fellépésükről) a rendőrség készítette, amelyet évtizedekkel később lehetett megszerezni (magam sem tudom, hogyan). Bódy Gábor A kutya éji dala című filmjéhez (1983) adott koncertjük filmgyári felvétele viszont elkallódott. (Sejtésem van csupán, honnan fog esetleg előkerülni – idővel.) Ennek ellenére a tervezett koncertrészlet ott látható a filmalkotásban annál is inkább, hiszen a zenekar néhány tagja szereplője is a filmnek.

A VHK-val kapcsolatos további érdekesség, hogy az egyik hollandiai rockfesztiválra a holland királynő közbenjárásra jutottak ki Grandpierre Attiláék. A nem kifejezetten szokványos történeteiket sorra lehetne mesélni. Helyettük – terjedelmi okok miatt – jöjjön két fontos információ: 2011-ben könyv jelent meg róluk, Dudich Ákos Pótolhatatlan Halhatatlanság! című átfogó munkája. 2015 a fennállásuk kerek évfordulója és a 2012-ben felvett dokumentumfilmjük (Nagy Júlia rendezésében: Akik móresre tanították a Halált! címmel) DVD-n való hozzáférési lehetőségének éve volt.

Több mint 40 év egy zenekarban… Vannak, akiknek az életből sem jut ennyi idő. És hát, igen. A Vágtázó Halottkémeknek is voltak jelentős veszteségei. „Világcsavargó” üstdobosuk, Balatoni „Boli” Endre (1962-2012) Szumátra szigetén mérgezés áldozatává vált. Könyve, az igen olvasmányos Brother Boli levelei posztumusz jelent meg 2016-ban, a vajdasági Forum Könyvkiadó gondozásában.

Egyik gitárosuk, Németh László „Fritz” (1965-2016) halálához pedig egy – általában kevéssé ártalmasnak tűnő – kerékpáros baleset vezetett. (A tagcserékről most nem teszek említést.) A shownak persze folytatódnia kell…

És végre Szentesre is eljut ismét a VHK, hogy „felrobbanjon” a színpad! Hogy a bő 40 év minden tapasztalata és energiája egyetlen gyűjtőpontba (gyújtópontba?) fókuszálódjon, szavakkal alig visszaadható, egyedülállóan intenzív „sámán-punk” koncertbe sűrítve!

Vigyázat! Az előadásuk – minősített esetben – egyfajta, felszabadító tömegpszichózist idézhet elő! De hát épp ezt akarjuk meg- és átélni újra, ezért járunk VHK-koncertekre, hiszen ezt az érzést csakis és kizárólag ott kaphatjuk meg, sehol máshol az ég egy adta világon! Hiszen a VHK saját univerzumot teremtett, amelynek lakójává válni vagy részesévé lenni nem kevesebb, mint a kiválasztottak dicsősége.

A kivételes eseményre szeptember 22-én szombaton 19 órától kerül sor az Ifjúsági Házban. Az előzenekar a nagyon ütős (!) hódmezővásárhelyi Vatafaka lesz.

Olasz Sándor

Vélemény, hozzászólás?