A Magyar Birkózó Szövetség elkészítette a serdülő, kadet és junior korosztály minősítéseit, amely alapján az érintett szakosztályok Kiemelt Sportágfejlesztési támogatáshoz jutnak.
A most megjelentetett éves ranglistán, az egyéni eredmények alapján a dr. Papp László Birkózó SE négy versenyzője jutott be az első húsz legjobb közé:
Balogh – Szabó Anna Alíz ranglista 1 hely,
Vajda Szebasztián 5. hely
Kovács Zsolt 12. hely
Kuczora Attila 18. hely
(Balogh – Szabó Anna ugyan már a Bp. Honvéd színeiben versenyez, de mégiscsak több éven keresztül volt a szentesi egyesület tagja.)
Zsoltnak és Attilának jövőre lesz min javítaniuk, de ezért dolgoznak, míg Szebasztián és Anna próbálják meg megtartani a helyüket, és egy kicsit még rákapcsolni.