Hírek Kiemelt hírek Szentes

Jubileumi tenisz verseny a “fedettben”

Szentesi Tenisz Klub február 19-én a Dr. Lakos Sándor Tenisz Centrum fedett pályáin rendezte meg az V. Dr. Geönczeöl Tibor Emlékversenyt, melyen 17 páros vett részt, főként a névadó barátai, tenisz partnerei. Érkeztek teniszezők Budapestről, Békéscsabáról, Hódmezővásárhelyről.
A megméretés lehetőséget adott találkozásra, a kedvenc sport gyakorlására, baráti beszélgetésre, az emlékek felidézésére. Dr. Geönczeöl Tibor fiatal korában tagja volt a szentesi NB III-as tenisz csapatnak, később a megyei bajnokcsapatnak, az aktív sportpályafutása befejezése után pedig a barátokkal rendszeresen játszottak tenisz partikat.
Az emlékversenyen a párosoknak legalább két meccset kellett játszani, akik viszont helyosztókig jutottak, nekik öt mérkőzést kellett játszani, ez már azért (egy nap alatt) többlet-teljesítményt és jó játékot a kívánt meg a résztvevőktől.
Összesen 28 mérkőzést bonyolítottak le (két pályán), az értékelés a páros össz-életkorát figyelembe véve, két korcsoportban történt.
A verseny végeredménye:
Fiatalok:
1. Martonosi András-Papos Gergő
2. Berezvai Árpád-Dr. Lakatos Ákos
3. Geönczeöl Gergely-Geönczeöl Merse
‘Öregek’:
1. Forrai Zsolt-Mészáros Csaba
2. Bagdán Tamás-Gruner Zoltán
3. Tégla Csaba-Volosin Vologya
A programon részt vett a névadó családjának több tagja is, a díjakat dr. Geönczeöl Tiborné Török Éva adta át.
Kezdetektől fogva a verseny fő szervezője Wittmann János, a Szentesi Tenisz Klub elnökségi tagja.
Geönczeöl Tibor

Vélemény, hozzászólás?