Hírek Kiemelt hírek Szentes

Kaliforniai vendégek Szentesen

A Szentes-Csongrád Rotary Klub meghívására Bob Jhen, a Borney-Fall River Rotary Klub, Kalifornia képviselőjének vezetésével három napig egy delegáció tartózkodott Szentesen. Az öt középiskolás diák (2 szülő kísérővel) önkéntes munkájának elismeréseként érkezett a Kurca-parti városba, ahol elég sűrű programjuk volt.
Már az első napon találkoztak a Horváth Mihály Gimnáziumban hasonló korú diáktársaikkal, akik (éppen) ezekben a hetekben építik újra Interact rotary csoportjukat.
Másnap egy délelőttöt töltöttek el a két tanítási nyelvű oktatást folytató Deák Ferenc Általános Iskolában. Itt részt vettek egy 6. osztályos angol órán, majd egy életviteli óra keretében “kertészkedtek” (talajelőkészítés, veteményezés). Ezután, egy rövid baráti beszélgetést követően kerékpárügyességi foglalkozáson is részt vettek. A baráti hangulatú program közös ebéddel zárult az iskola éttermében.
Képgaléria a Deák-ban történtekről:
Este, a Dózsa házban egy Rotary-esten vettek részt, ismerkedve a helyi r. mozgalom tagjaival, tevékenységükkel. Ezen a találkozón részt vettek a szegedi Talentum Alapítvány önkéntes diákjai is – Hornyik Anna Viola vezetésével.
Itt a városban folyó népi hagyományok ápolásával, ezen belül a tekerőlant szentesi történetével foglalkozott a Szentes-Csongrád Rotary Klub. Csiszár Endre, Szenyéri-leszármazott beszélt felmenőiről, Szenyéri Dániel (1885-1969) és Szenyéri János (1841-1921) tekerőlant-készítőkről és muzsikusokról.
Alzetta Alexa, a közelmúltban végzett kecskeméti néptánctanár, a szakdolgozata keretében végzett kutatásai alapján, bőséges kép- és hang illusztráció kíséretében bemutatta Szenyéri Dániel népzenei tevékenységét.
A jelenlévők láthattak Dél-alföldi néptáncokat, melyet a Jövőnkért Néptáncegyüttes szólista táncospárja mutatott be – tekerőlantos zenére.
A kiskunfélegyházi Vas László népzenetanár és 12 éves tanítványa Ónodi András Máté Dél-alföldi (szentesi és csongrádi) dallamokat szólaltatott meg tekerőn.
Erről itt egy videóösszeállítást is megtekinthet:
Képgaléria a Dózsa-házban történtekről:
A harmadik napon – lazább program keretében – a várossal ismerkedtek az amerikai vendégek, majd a fővárosba utaztak.
A szentesi látogatáson az amerikai vendégek programjainak előkészítője, illetve állandó kísérőjük Kovácsné Gila Erzsébet, a Szentes-Csongrád Rotary Klub jelenlegi elnöke volt. A vendégek a Kiss Bálint Református Általános Iskola vendégszállásán laktak. Várhatóan április első napján utaznak vissza hazájukba.

Vélemény, hozzászólás?