Gyerekzsivajtól volt hangos a Damjanich laktanya az elmúlt héten. A „Rákóczi Apródjai” elnevezésű tábor első turnusa fejeződött be az MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezrednél, ahol a katonák és a honvédelmi alkalmazottak gyermekei tölthettek el egy hetet – tudósított a Honvédelem.hu
A szentesi alakulatnál már több mint egy évtizedre nyúlik vissza ennek a tábornak a hagyománya. A kezdetekkor még közös tábort szerveztek az alakultanál illetve a helyi rendőrkapitányságon szolgálatot teljesítő felnőttek gyermekeinek.
Később már önállóan, csak a műszaki alakulatnál dolgozó szülők gyermekeinek, a Damjanich Laktanyában, önálló szervezéssel és programmal fogadták a gyermekeket.
A tábor megszervezése több célt is szolgál. A gyermekekkel megismertetik szüleik munkahelyét, feladataiknak egy szeletét. Talán a Magyar Honvédség tevékenységéről is kialakul – életkori sajátosságaiknak megfelelő – egyfajta szemlélet. Mindemellett fejlődik fizikai állóképességük, technikai ügyességük.
Nem utolsó sorban: a nyári szünet alatt biztonságos felügyeletet tudnak biztosítani a katona-gyermekeknek, és ráadásul kiváló kikapcsolódást is jelentenek ezek a táborok.
A szervezők ismételten sok színes programmal készültek, amelyek mindegyike mosolyt csalt a gyermekek arcára. A fiatalok PTSZ-M közepes lánctalpas úszógépkocsin „túrázhattak”, kézműves foglalkozásokon mutathatták meg kreativitásukat, továbbá ügyességi játékok sokaságán keresztül mérhették össze erejüket.

A gyerekek ellátogattak az MH Légijármű Javítóüzembe is, ahol egy kicsit pilótáknak érezhették magukat. A Szentes Városi Könyvtár Gyermekkönyvtárában pedig megismerkedhettek a könyvtárosok sokrétű feladatrendszerével. A mozgalmas hetet egy mesefilm megtekintésével zárták.
Forrás: Honvédelem.hu
Fotó: Janó Miklós