Kiemelt hírek Szentes

Kerékpáros vetélkedővel kezdődött a Mobilitási Hét Szentesen

Az Európai Mobilitási Hét keretén belül szeptember 16-án Szentesen, az Ifjúsági Parkban Közlekedésbiztonsági Vetélkedőt rendezett a helyi önkormányzat, a Honvéd Rákóczi SE Túramotoros Szakosztálya és a helyi Rendőrkapitányság.

A rendezvényt dr. Demeter Attila alpolgármester nyitotta meg, melynek során felhívta a figyelmet az Európa legnagyobb közlekedéssel összefüggő környezetvédelmi sorozatának jelentőségére, valamint a kerékpáros közlekedés előnyeire és veszélyeire. A fiatalok eredményes versenyzést és balesetmentes minden napi közlekedést kívánva nyitotta meg megméretést.

A versenyen a helyi általános iskolákból összesen tíz, 7. és 8. osztályosokból álló csapat mérte össze tudását: KRESZT tesztet töltöttek ki, kerékpáros közlekedésbiztonsági pályán kellett hibátlanul végig tekerniük, imitált kerékpáros balesetnél kellett elsősegélyt nyújtaniuk. Ezek teljesítése alapján történt a csapatok és az egyéni versenyzők összevetése.
Más, közlekedésbiztonsággal kapcsolatos feladatokban is részt vehettek a diákok – önként. A legnépszerűbb, a „balesetet utánzó” megpördülő autó volt. (Videón)

Baleset imitáció

Kerékpáros vetélkedővel kezdődött a Mobilitási Hét Szentesen(Képmelléklettel)Az Európai Mobilitási Hét keretén belül szeptember 16-án Szentesen, az Ifjúsági Parkban Közlekedésbiztonsági Vetélkedőt rendezett a helyi önkormányzat, a Honvéd Rákóczi SE Túramotoros Szakosztálya és a helyi Rendőrkapitányság. A rendezvényt dr. Demeter Attila alpolgármester nyitotta meg, melynek során felhívta a figyelmet az Európa legnagyobb közlekedéssel összefüggő környezetvédelmi sorozatának jelentőségére, valamint a kerékpáros közlekedés előnyeire és veszélyeire. A fiatalok eredményes versenyzést és balesetmentes minden napi közlekedést kívánva nyitotta meg megméretést.A versenyen a helyi általános iskolákból összesen tíz, 7. és 8. osztályosokból álló csapat mérte össze tudását: KRESZT tesztet töltöttek ki, kerékpáros közlekedésbiztonsági pályán kellett hibátlanul végig tekerniük, imitált kerékpáros balesetnél kellett elsősegélyt nyújtaniuk. Ezek teljesítése alapján történt a csapatok és az egyéni versenyzők összevetése.Más, közlekedésbiztonsággal kapcsolatos feladatokban is részt vehettek a diákok – önként. A legnépszerűbb, a „balesetet utánzó” megpördülő autó volt. (Videón) Az eredmények: Csapatverseny: 1. Koszta József Általános Iskola 8/b2. Deák Ferenc Általános Iskola 8/c3. Deák Ferenc Általános Iskola 8/aEgyéni versenyLányok:1. Sebesy Gréta (Deák Ferenc Általános Iskola)2. Szobota Léna (Deák Ferenc Általános Iskola)3. Csákó-Balogh Veronika (Kiss Bálint Ref. Ált. Isk.)Fiúk:1. Gránicz Imre (Deák Ferenc Általános Iskola) 2. Molnár Balázs (Koszta József Általános Iskola)3. Rónyai Csanád (Kiss Bálint Ref. Ált. Isk.)Az első helyezett csapat jutalma 50 ezer Ft., melyet osztálykirándulásra használhatnak fel (Szirbik Imre polgármester ajánlotta fel a díjat.) A második helyezett csapat osztálya mozilátogatást, a harmadik bowlingozási lehetőséget nyert. A fiú és a lány egyéni helyezettek a Profi BT. 47 ezer forintos utalványát vehették át, amelyet leendő jogosítványuk megszerzéséhez használhatnak fel.A díjakat dr. Demeter Attila, Antal László, a MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred parancsnoka és Kajtár Norbert, a Profi BT tulajdonosa adták át.Képmelléklet: //www.facebook.com/pg/szentesigyors/photos/?tab=album&album_id=3069170133154123

Közzétette: Szentesi Gyors – hangos hírújság – 2019. szeptember 16., hétfő

Az eredmények:

Csapatverseny:
1. Koszta József Általános Iskola 8/b
2. Deák Ferenc Általános Iskola 8/c
3. Deák Ferenc Általános Iskola 8/a

Egyéni verseny
Lányok:
1. Sebesy Gréta (Deák Ferenc Általános Iskola)
2. Szobota Léna (Deák Ferenc Általános Iskola)
3. Csákó-Balogh Veronika (Kiss Bálint Ref. Ált. Isk.)

Fiúk:
1. Gránicz Imre (Deák Ferenc Általános Iskola)
2. Molnár Balázs (Koszta József Általános Iskola)
3. Rónyai Csanád (Kiss Bálint Ref. Ált. Isk.)

Az első helyezett csapat jutalma 50 ezer Ft., melyet osztálykirándulásra használhatnak fel (Szirbik Imre polgármester ajánlotta fel a díjat.) A második helyezett csapat osztálya mozilátogatást, a harmadik bowlingozási lehetőséget nyert.

A fiú és a lány egyéni helyezettek a Profi BT. 47 ezer forintos utalványát vehették át, amelyet leendő jogosítványuk megszerzéséhez használhatnak fel.
A díjakat dr. Demeter Attila, Antal László, a MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred parancsnoka és Kajtár Norbert, a Profi BT tulajdonosa adták át.
Képmelléklet:
//www.facebook.com/pg/szentesigyors/photos/?tab=album&album_id=3069170133154123

Vélemény, hozzászólás?