Kiemelt hírek Szentes

Kerékpárosbarátok találkozója

A Szentes Városi Szolgáltató Kft.(SZVSZ) március 5-én a Szentesi Dózsa-ház közösségi tér nagytermében egy szemléletformáló rendezvényt szervezett.

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretén belül megvalósuló „Bringázz Szentesen-kerékpárosbarát fejlesztés” című projekt megvalósításához kapcsolódó program résztvevőit Nagygyörgy Zsolt, az SZVSZ Kft. ügyvezetője köszöntötte.

Szabó Zoltán Ferenc polgármester mondott megnyitó beszédet melyben ismertette azokat a beruházásokat is, amelyeket a projekt keretében oldottak meg. Elmondta, hogy tovább folytatják a kerékpárutak építését. Gratulált az SZVSZ kollektívájának, akik az elmúlt évben elnyerték a a Kerékpárosbarát Munkahely díjat.

A bringázással kapcsolatos rajzversenyre 48 alkotás érkezett, a díjazottjainak az oklevelet és az ajándékot Szabó Zoltán Ferenc adta át. (A nyertesek névsorát a képgalériában olvashatják.)

A rajzverseny díjkiosztója után Közlekedj biztonságosan – Pengő Erzsébet rendőr százados tartott előadást, amelyben a kerékpáros közlekedés alapszabályaira hívta fel a figyelmet.

A program végén műszaki ismereteket adtak át a St. Jupát SE szakemberei – gyakorlati foglalkozással (kerékpár javítások) egybekötve.

Képgaléria:
https://www.facebook.com/pg/szentesigyors/photos/?tab=album&album_id=3606886816049116

Vélemény, hozzászólás?