Információink szerint idén májusban, 21 bátor páros húz majd kesztyűt és néz egymással farkasszemet az első Szentesi KETRECHARC GÁLÁN, eddig még soha nem látott módon.
A szervezők elárulták, hogy a gálán a kevert harcművészetek mellett két másik igen népszerű közönségszórakoztató sportág mérkőzései is szerepet kapnak a 3×3 perces menetidőkben.
Ez a rendezvény Szentesen igazi csemegének számít, mivel városunk több mint fél évszázados küzdősport múltra tekinthet vissza. (Lásd: Ökölvívás, Vasutas F.C. Birkózás, Kyokushin Karate, Judo…)
A 21 párharc néhány résztvevőiről megtudtuk, hogy képviselőik egykori ökölvívók, kick-boxosok, birkózok, K1 harcosok, Erős emberek (más néven “Strong Manek”), kempósok, karatésok, cselgáncsosok, jiu-jitsusok, és jelenlegi amatőrök.
Harcosok az ország minden részéből érkeznek.
A szervezők szerint mindenképpen telt-házas rendezvény várható, nagyon egyedi (szombati) programnak nézünk elébe, amit végre nem a televízión keresztül, hanem egyenesen élőben láthatunk itt Szentesen.
Hozzá tették: kiemelkedően fontosnak tartják a helyi és a környékbeli küzdősportolók részvételét, így máris megerősítették, hogy az IMMORTALS HSE és a SZENTESI TC SE versenyzői is elfogadták a meghívást.
A gálára csak elővételes jegyvásárlással lehet majd bejutni, amelyek 2.000 és 8.000 forint közötti árakon kerülnek értékesítésre.
A szervezők már most jelzik, hogy a gála területére 12 éven aluli személyek nem léphetnek be. A 18 éven aluli fiatalkorú személyek csak szülői felügyelettel vagy nagykorú felügyelete mellett léphetnek be.
Bővebb információk hamarosan…..