Kiemelt hírek Sport Szentes

Kinizsi: Családi nap és focifesztivál

A Szentesi Kinizsi SZITE szeptember 3-án, a Pusztai László Sporttelepen rendezte meg a hagyományos Családi Napját, ami mára focifesztivállá nőtte ki magát.
A találkozót Gémes László, a Csongrád Csanád megyei Közgyűlés elnöke, a Szentesi Kinizsi elnökségi tagja nyitotta meg. Köszöntőjében elismeréssel szólt a rendezvény hagyományos jellegéről, felhívta a figyelmet az utánpótlás nevelésének, sportolási körülményei fejlesztésének fontosságára.
Tari Róbert, a házigazda egyesület elnöke elmondta: az idén 11. alkalommal rendezték meg a Családi Napot, melynek nevét méretei, jellege, körülményei megváltozása miatt egészítették ki focifesztiválra.
Ennek ellenére még most is fontos szerepet szánnak a családi jellegnek, hiszen ez is egy ragyogó alkalom, hogy a sportolók, a sportvezetők találkozzanak a hozzátartozókkal, beszélgessenek, továbbá kapcsolatot, közösséget építsenek.
Az ország keleti felének nagyobb városaiból érkeztek a csapatok, plusz a fővárosból a Bp-i Honvéd. Ebben az évben 5 korcsoportban 37 csapat mérte össze tudását a korosztályának megfelelő méretű pályán, illetve időkeretek között.
A szakvezetők elmondták, hogy itt nem az eredmény a legfontosabb, hanem a tétre menő játék lehetősége, az éles meccsek hangulatának megtapasztalása – ezek alapján összességében elégedettségüknek adtak hangot.
A hazai csapatok szépen szerepeltek. Az U7 korcsoport csapatai 3. és 7 helyet szereztek, az U8-as az 5. helyen végzett, az U 9-es pedig a 4. helyen. Az U10-es és az U12-es csapat is második lett.
Az egyes korosztályokban a legjobbak érmeket, serlegeket kaptak, megválasztották a torna legjobb kapusát, játékosát, a legjobb szentesi játékost.
Minden résztvevő csapat oklevelet kapott.
Képgaléria az eredményhirdetésről:

Vélemény, hozzászólás?