Kiemelt hírek Szentes

Kirakodóvásár és Városi Gyermeknap

A Szentesi Művelődési Központ szervezésében június 3-án, a Kossuth téren tartották meg a Kirakodóvásárt és a Városi Gyermeknapot.  

A már megszokott árusok jöttek el, az előző évek gyakorlatának megfelelő számban és kínálattal. Délelőtt a Szentes Városi Fúvózenekar adott térzenét, ekkor már többen is voltak a vásárban vagy a tér padjain ülve idős vagy fiatal egyaránt. Dél körül kicsit kiürült a tér, de a vásározók, illetve a játékokat üzemeltetők szeretettel fogadták az érdeklődőket.

 

 

 

Kora délután a (pót) Gyermeknapon már több program fogadta az érkezőket: megjelentek a kutyások (Élet-Morzsa Egyesület), bemutató tartott az NRG tánccsoport és a Hunyadiak Örökében Történelmi hagyományőrzők, az Együtt Szentesért Egyesület kézműves foglalkozásokkal várta a gyerekeket.

 

 

Megkezdődtek a színpadi műsorok is. A Fagyi Bohócok zenés- táncos produkciójánál, már eleredt az eső, a lelkes nézők és árusok sátorokba húzódtak, vagy a közeli „fehérház” árkádjai alatt várták az időjárás változást.

A második nagy zápor azonban a Pom-Pom együttes mini-koncertjét  már „beszorította” a Petőfi Caféba.

Fotók: Nagy Zsolt

Vélemény, hozzászólás?