Kiemelt hírek Szentes

Kiváló kadétok köszöntése

A HSZC szentesi Zsoldos Ferenc Középiskola és Szakiskolában 11 éve folyik honvédelmi képzés. 2009 szeptembere óta a Katonasuli program keretében, 2017 szeptemberétől a Honvéd Kadét program berkein belül. A képzést a kezdetektől fogva közösen végzik a MH. 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezreddel.

Az idei érettségi kettős értelemben is különleges körülmények között zajlott a szentesi Honvéd Kadét képzésben résztvevőknél: egyrészt a járványügyi helyzet miatt csak írásbeli számonkérés volt, másrészt a szentesi képzés során először tett két végzős diák emelt szintű érettségit katonai alapismeretek
tantárgyból.

Jenei Norman és Bella Iliász már a képzés négy éve során is kiemelkedő munkát végzett, és most az emelt szintű érettségit is jó eredménnyel zárták.

A szentesi műszaki alakulat vezetése úgy ítélte meg, hogy a két fiatalember tevékenységével példát mutatott, amit követendő értéknek tartanak, ezért Antal László ezredes, a MH. 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred parancsnoka irodájában fogadta őket, kötetlen beszélgetést folytatott velük, és eddigi munkájukért pedig egy erre az alkalomra készített emlékplakettet adott át mindkettőjüknek.

A beszélgetés alkalmával szóba került a fiatalok jövője. Mindketten még egy évig az iskolában maradva elvégzik az egyéves gépészeti szakot (gépésztechnikusok lesznek), majd ugyancsak mind a ketten a Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karára jelentkeznek – felderítők szeretnének lenni („de ez utóbbi még változhat”).

A Kadét-képzést megszerették, olyannyira, hogy „már a végén hosszabbnak érezték a nyári szünet, mint magát a tanévet”. Örömmel tapasztalták, hogy „az alakulattól mindig az adott témához legjobban értő, ’profi’ katonák oktatták a katonai ismereteket”. Nem tartják jónak, hogy képzésben olyanok is részt vesznek, akik számára nem fontos a szakmai irányultság, és sajnos ez meglátszik tanulmányi eredményeiken.

Javaslatot is megfogalmaztak: több katonai-honvédelmi ismeret átadására lenne szükség a jövőben.

Érdeklődésükre válaszolva elhangzott, hogy a Magyar Honvédségnél nagy változások mentek végbe, és lesznek a jövőben is. A szentesi alakulatnál is egyre több olyan korszerű eszköz található, amely megköveteli a magasan képzett személyi állományt. Előtérbe kerül minden területen a minőség, egyre nélkülözhetetlenebbé vált a legalább egy idegen nyelv közép-illetve felsőfokú ismerete.

Az eseményen még részt vett Pintér Etelka, a HSZC szentesi Zsoldos Ferenc Középiskola és Szakiskola igazgatónője, dr. Szabó István őrnagy, a MH. 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred személyügyi főnöke.

Mind a ketten megerősítették, hogy nagyon jó és szoros a kapcsolat az intézmény és a műszaki alakulat között, a találkozón elhangzottak pedig igazolják, hogy jó lenne, ha Jenei Norman és Bella Iliász példáját a jövőben még többen követnék.

Képgaléria:
https://www.facebook.com/pg/szentesigyors/photos/?tab=album&album_id=3955508077853653

Vélemény, hozzászólás?