Hírek Kiemelt hírek Szentes

Könyvbemutató a könyvtárban

A Szentes Városi Könyvtár május 3-án mutatta be Pető Bálint: A szentesi sajtó kezdetei című könyvét. A könyvtárban rendezett programon a szerzővel Vágvölgyi Zoltán, az intézmény munkatársa beszélgetett.
A korabeli helyi nyomdákról és újságokról szóló könyv megjelenése mellett az adta az apropóját a beszélgetésnek, hogy Szentes Város Önkormányzata az idén, március 17-én, a Petőfi utca 1. szám alatti épület homlokzati falán ünnepélyes körülmények között felavatta Cherrier János, Szentes első nyomdászának és lapkiadójának emléktábláját.
A diskurzus során kisebb részben a kötetről, nagyobb részben az adott korszakra (dualizmus) jellemző szentesi közéletről, társadalmi közegről, az itt élő emberek életmódjáról, szokásairól és körülményeiről beszélgettek.
Természetesen először Cherrier János életútjáról, nyomdászi tevékenységéről, az akkori lapkiadások hátteréről ejtettek szót.
Az első helyi újságok voltak a Szentesi Lapok, majd az Alföldi Figyelő, ezután pedig a Szentesi Lap, melyek Cherrier János nyomdászi és lapkiadói tevékenységét fémjelzik. Tizenkét (sikeres) évet töltött Szentesen Cherrier, lapkiadói, újságírói munkásságát Sima Ferenc folytatta.
A 221 oldalas, korabeli fényképekkel illusztrált kötetet az előadása végén dedikálta a szerző.

Vélemény, hozzászólás?