Traja Kauppinen: A rendszer ellensége című sikerkönyvét mutatták be szeptember 14-én Szentesen, a Városi Könyvtárban. Az írónővel pályatársa, a szentesi Kristin M. Furrier beszélgetett.
Tarja Kauppinen, Bekezdés-díjas író második regénye, A rendszer ellensége címmel jelent meg az idei Ünnepi Könyvhéten. Erről itt a szentesi könyv-premieren szívesen beszélt, hiszen kedvező tapasztalatokat szerzett olvasóin keresztül erről a szerzeményéről és az első regényéről, A nép igazsága című kötetrő is.
Egyébként mindkettő figyelemre méltó olvasmány. Olvasás közben többször van az embernek olyan „ismerős” érzése, pedig a kötetek elején egyértelmű a figyelmeztetés, miszerint a regényekben szereplő helyek, személyek bárminemű hasonlósága a valósággal, csak a képzeletünk szüleménye. Olyanokkal véleményekkel is találkozott a szerző, hogy a két regény között szoros összefüggés van, vagy hogy egy kétrészes műről beszélhetünk.
Ezt kereken visszautasította az irónő, a hasonlóságokat nem akarta tagadni, de határozottan kijelentette: két önálló műről van szó.
Egy-egy alkotás műfaji meghatározása bizony nem könnyű, ezt Tarja Kauppinen is inkább “körülírta”. “Mágikus realizmusnak” nevezte, vagyis valós élethelyzeteket tár elénk az olvasmány, misztikus elemekkel átszőve.
Humoros, történelmi regénynek is titulálta, mert mind a két jellemzés együtt is illik a könyvre. Az igényesség és a szórakoztatás azonban végig egyensúlyban van. (A humort egyébként kedveli az írónő, ezt már az első regényénél is tapasztaltuk.)
A szerző elsősorban a 30-40 éves korosztálynak ajánlja leginkább alkotását, mert ez a réteg rendelkezik annyi tapasztalattal, hogy megérti az adott történelmi kort, helyzetet, de a nyugdíjasok, vagy a történelem iránt érdeklődő 20 évesek is kezükbe vehetik a könyvet.
Ma már nem általános, hogy a könyvekbe képek is kerülnek. Itt viszont az irónő törekedett arra, hogy minden szempontból megfelelő legyen a borító, illetve legyenek képek a könyvben. Külön is megköszönte a képekért “felelős” Szabó Borka grafikus munkáját, hozzáállását.
Tarja Kauppinen már dolgozik haramdik regényén – de többet nem árult el erről.



