Hírek Kiemelt hírek Szentes

Korszerű aula fogadja majd a Pollák-ba betérőket

A Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum (HSZC) és a HSZC Szentesi Pollák Antal Technikum a középfokú intézmény fejlesztésével kapcsolatosan tartott sajtótájékoztatót augusztus 12-én Szentesen, a Pollák Antal Technikum bejáratánál.
Az intézményben történő munkálatokról és azok céljáról Hegedűs Zoltán, a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum kancellárja, valamint Kovács Attila, a HSZC Szentesi Pollák Antal Technikum igazgatója adott ismertetést. A programon részt vett Kincses Tímea, a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum főigazgatója is.
A napokban már megkezdődött a Pollák Antal Technikum közösségi terének átalakítása.
A felújítás során olyan közösségi teret alakítanak ki, amely mind küllemében, mind pedig tartalmában olyan környezetet teremt, mint amilyenben az itt tanuló diákok majd dolgozni fognak az infromatika és a távközlés, valamint az elektronika és elektrotechnikai ágazatokban.
Az iskolából kikerülő diákok olyan nagy cégeknél tudnak majd elhelyezkedni, ahol a munkakörnyezet hasonló lesz, mint az, amelyik a Pollákban jön létre a felújításnak köszönhetően.
A munkálatok során a büfé – két helyiség és egy folyosó összenyitásával – új helyre kerül, új burkolatok kerülnek a járófelületre, valamint a falakra, az álmenyezetbe pedig a tanított szakmákkal dizájnban harmonizáló világítás kerül. A friss információkat LCD monitorok fogják szolgáltatni a diákok számára.
A rekonstrukció kapcsán a földszinti mosdók is megújulnak.
Az átalakítás a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum költségvetéséből, 118 millió forintból valósul meg. A beruházás várhatóan a 2022-es év végén fejezdődik be.
Hegedűs Zoltán, a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum kancellárja végezetül elmondta: 2030-ig megvannak a terveink, amik azt mutatják, hogy milyen irányban szeretnénk fejleszteni az iskoláinkat. A Pollákban előre vagyunk más intézményekhez képest, mert egy energetikailag felújított épületben tudunk dolgozni, azonban az épület belső felújítása mindenképpen szükséges volt.
A 2022/2023-as tanév természetesen szeptember 1-én beindul, a diákok és a dolgozók megtudják majd oldani a kivetelezés okozta gondokat, viszont a tanévet már egy igazi, 21. századi környezetben fejezhetik be.

Vélemény, hozzászólás?