Hírek Kiemelt hírek Szentes

Közel 1000 baba és bohóc – egy kiállításon

Szentesen, az egyik magánházban augusztus 29-én nyílt meg egy porcelánbabákból, harlekin bohócokból és más játékbabákból álló magángyűjtemény.
Lehet, hogy egy kép erről: 4 ember és belső tér
Szabó Zoltán Ferenc, Szentes polgármestere nagy örömmel vette szemügyre a szebbnél szebb alkotásokat, és jó szívvel ajánlotta az érdeklődők figyelmébe. Kijelentette, biztos abban, hogy ez a gyűjtemény sok látogatót vonz majd, és kérte a tulajdonost, hogy továbbra se hagyjon fel a babák gyűjtésével.
Ígéretet tett arra, hogy valamilyen módon ezt a kiállítást bekapcsolják a város idegenforgalmi kínálatába.
A megnyitón a magángyűjtemény tulajdonosa, Pallagi Lászlóné elmondta, hogy gyermekei kiskora óta gyűjti a babákat, mert nemcsak gyermekeinek, hanem neki is megtetszettek a babák arcai, szemei, ruhái.
Néhány évvel ezelőtt még egy másik helyszínen mutatta be gyűjteményét, de mára „kinőtték” a babák azt a házat, ezért „költöztette” új helyükre őket: az Arany János utca 29. szám alá.
A két költözés közötti időszakban duplájára nőtt a gyűjtemény. Szinte minden útjáról, kirándulásáról azáltal kiválasztott és szépnek ítélt babával tér haza. Angliából való a legmesszebbről érkezett baba, a legújabb kettőt pedig egy nappal ezelőtt hozta a horvátországi nyaralásából.
A fotók között pedig megjelöltük a tulajdonos által „legjobban szeretett” babát:
Lehet, hogy egy kép erről: 1 személy, belső tér és vízfelület
A kiállítás olyan szempontból nyilvános, hogy időben történő bejelentkezést követően bárki megtekintheti.

Vélemény, hozzászólás?