A Hunyadiak Örökében Történelmi Hagyományőrző Egyesület augusztus 8-án Szentesen, a Pusztai László Sporttelepen „Így szórakoztak a középkorban” címmel kellemes kikapcsolódást nyújtó programot szervezett az érdeklődők számára.
A jelenlévők megismerhették az interaktív Hunyadi Műhelyt, vagyis a néhány száz évvel ezelőtti magyar élet-elemeket, az akkori sportokat, zenéket, táncokat, viseleteket, viselkedésformákat.
Ebben, az egyesület tagjain kívül a Sárkánykönny Dalnok Társulat zenekara is segítségükre volt: a régi idők zenéjének megszólaltatásán keresztül.
Főként kisgyermekes családok érkeztek, és interaktív módon ismerkedhettek meg a „régi világgal”.
Képgaléria:
https://www.facebook.com/pg/szentesigyors/photos/?tab=album&album_id=4214798045257987