Kiemelt hírek Sport Szentes

Közös edzőtáborban a birkózók

Az Adácsi Darazsak SE és a dr. Papp László Birkózó Sportegyesület augusztus 13-20. között Szentesen, az egykori berekháti iskola tornatermében rendezte meg az őszi versenyekre alapozó táborát. Már negyedik éve minden esztendőben tartanak ilyen tábort, ezúttal azonban a szentesi-csongrádi birkózók mellett részt vesznek az Adácsi Darazsak és a Nagyszénási Birkózó SE sportolói is.

A táborban 35 (fiú és lány) birkózó vesz részt, döntően korcsoportúak , és néhány serdülő korú. Az edzések két szőnyegen 6 edző irányításával folynak. A tábor szakmai munkáját még segíti Földesi István is, többszörös szenior világbajnoki érmes birkózó.

A tábor programját úgy állították össze, hogy az segítse a szeptember 15-én kezdődő versenyszezonra való alapos felkészülést, valamint a fiatalok sajátítanak el új fogásokat, taktikai elemeket – miközben az állóképességüket is fejlesztik. A közös tábor előnyét úgy használják ki, hogy mindenki csak más klub sportolójával birkózhat, ami motivációt ad a tréningeken, illetve erősíti a sportbarátságot.

A szentesi-csongrádi birkózók a tábort követően továbbra is a berekháti tornateremben tartják tréningjeiket– tudtuk meg, napi két edzéssel készülnek tovább az első, őszi versenyükre, a területi diák versenyre.

Képgaléria:
//www.facebook.com/pg/szentesigyors/photos/?tab=album&album_id=2982878745116596

Birkózó tábor 2019

Közös edzőtáborban a birkózók(Képmelléklettel)Az Adácsi Darazsak SE és a dr. Papp László Birkózó Sportegyesület augusztus 13-20. között Szentesen, az egykori berekháti iskola tornatermében rendezte meg az őszi versenyekre alapozó táborát. Már negyedik éve minden esztendőben tartanak ilyen tábort, ezúttal azonban a szentesi-csongrádi birkózók mellett részt vesznek az Adácsi Darazsak és a Nagyszénási Birkózó SE sportolói is.A táborban 35 (fiú és lány) birkózó vesz részt, döntően korcsoportúak , és néhány serdülő korú. Az edzések két szőnyegen 6 edző irányításával folynak. A tábor szakmai munkáját még segíti Földesi István is, többszörös szenior világbajnoki érmes birkózó. A tábor programját úgy állították össze, hogy az segítse a szeptember 15-én kezdődő versenyszezonra való alapos felkészülést, valamint a fiatalok sajátítanak el új fogásokat, taktikai elemeket – miközben az állóképességüket is fejlesztik. A közös tábor előnyét úgy használják ki, hogy mindenki csak más klub sportolójával birkózhat, ami motivációt ad a tréningeken, illetve erősíti a sportbarátságot.A szentesi-csongrádi birkózók a tábort követően továbbra is a berekháti tornateremben tartják tréningjeiket– tudtuk meg, napi két edzéssel készülnek tovább az első, őszi versenyükre, a területi diák versenyre. Képgaléria://www.facebook.com/pg/szentesigyors/photos/?tab=album&album_id=2982878745116596

Közzétette: Szentesi Gyors – hangos hírújság – 2019. augusztus 16., péntek

Vélemény, hozzászólás?