Hírek Kiemelt hírek Szentes

Különleges koncert a Zene Világ Zene sorozatban

A Szentesi Hangversenyközpont szervezésében november 25-én adott koncertet a Nagy János, Erkel Ferenc-díjas zeneszerző vezetése alatt működő Free Style Chamber Orchestra. Nagyon leegyszerűsítve: egy szabad stílusú kamarazenekarról beszélünk, amely hegedűkből, fafúvókból, jazz-combóból és tekerőlantból áll.
A szentesi zeneiskola nagytermében megtartott program egy 16 állomásos koncertsorozat része volt, melynek során ezúttal Az Üveghegyen túl lemezüket mutatták be.
A lemez gerincét Nagy János kompozíciói adják, de Frey György basszusgitáros és Nagy Ábel Márton egy-egy szerzeménye is helyet kapott rajta. Az albumon a Jöjj meg, Duna és az Indulj el egy úton című népdalok feldolgozásai is szerepelnek, melyeket Nagy János korábban, a néhány éve elhunyt Vasvári Pál basszusgitárossal közösen írt (ennek hátteréről is hangzottak el gondolatok a koncerten). Két dalnál csatlakozott az együtteshez Kubinyi Júlia népdalénekesnő is.
A koncert bizonyította, hogy több stílust keverve (a dzsessztől kezdve egészen a világzenéig) különleges zenét játszik az együttes úgy, hogy az összhangzás és az ennek nyomán kialakult atmoszféra semmi máshoz nem hasonlítható.
Néhány rövid részlet, videón:
https://youtu.be/hP5T2AlJqZ0
A zenekar tagjai nemcsak professzionális jazz muzsikusok, hanem többen közülük jelentős hazai eMeRTon illetve Artisjus díjakkal elismert művészek is:
Nagy János – zongora
Pozsár Eszter – fuvola
Zsemlye Sándor – szaxofon
Gordon Teodóra – klarinét
Blaskó Mihály- fagott
Csonka Gábor – hegedű
Frankie Lato – hegedű
Kézdy Luca – hegedű
Lantos Zoltán – hegedű
Haraszti Krisztina – brácsa
Pribay Valéria – cselló
Frey György – basszusgitár
Berdisz Tamás – dob
Joubert Flóra – ütőhangszerek
ifj. Szerényi Béla – tekerő

Vélemény, hozzászólás?