A Szentes Városi Könyvtár író-olvasó találkozóval tisztelgett a Magyar Kultúra Napja előtt. Fehér Szilvia írónőt hívták meg az intézményükbe január 19-én, hogy mutassa be új novelláskötetét, melynek címe: Mielőtt mind megérkezünk.
A szerzőt és a megjelenteket Sallainé Gresó Klára, a könyvtár igazgatónője köszöntötte, majd röviden méltatta a közelgő jeles napot.
Az írónővel Molnár Henriett, a Szentesi Koszta József Általános Iskola tanárnője beszélgetett (még a főiskoláról ismerik egymást).
Fehér Szilvia Nagykőrösön született. Tanárképző főiskolás évei alatt kezdett novellákat írni, majd lerakta őket pihenni – 25 évre. Amikor ezek újra előkerültek, akkor kicsit csiszolódtak, majd sorra születtek hozzájuk az újabbak. Nehéz is lehet felismerni, melyik a korábbi, melyik az új.
Ezek némelyike belekerült a szerző első könyvébe, a „Két állomás között”-be. Mert beszélt a novellista az első könyvéről is. A cím választása azért is „pontos”, mert főként utazóknak készítette, ajánlotta a könyvet – például a lapszélen megjelölte a novellák olvasási idejét is, így az utazás idejéhez is alkalmazkodva választhatott az olvasó. A könyv mérete pedig lehetővé teszi, hogy (utazáskor) akár kisebb táskában elférjen az.
Itt mondta el Fehér Szilvia, hogy fontos küldetésének tekinti az olvasás újbóli megszerettetését, népszerűsítését. Más élményeket ad a nyomtatásban megjelent írás – mondta, hozzátéve: szeretné az Olvasóit arra is ösztönözni, hogy olvasás közben „torpanjanak meg” és gondolkozzanak el, ők az adott helyzetre hogy reagálnának, mit tennének.
A második kötetében, a Mielőtt mind megérkezünk-ben is arról ír, hogy az életünk egy utazás. Mielőtt mind megérkeznénk, hosszú utat teszünk meg. Örülünk és sírunk, szeretünk és gyűlölünk, haragszunk és megbocsájtunk.
A könyv tizenöt novellájában (110 oldalon) a következő (vagy hasonló kérdésekre kaphat az Olvasó választ: Meghozunk-e időben egy döntést? Engedünk-e korábbi szabályainkból? Hogyan cselekszünk? Csalunk-e vagy segítünk másoknak?
Izgalmas kérdések, izgalmas (rövid) elbeszélések, érdemes elolvasni őket.


