Kiemelt hírek Szentes

„Lakatfát” avattak Szentesen

A Honvédség és Társadalombaráti Körök Országos Szövetségének (HBTK) Szentesi csoportja, a Szentesi Árpád Szabadidős Sportklub a Szentesi Családsegítő Központtal közösen a Dobovszky híd (Csongrádi úti híd) mellett szeptember 18-án felállította a Szentesi Családok Lakatfáját. A kovácsoltvasból készült emlékhely, a szentesi Medgyesi István kovácsmester alkotása.
Lehet, hogy egy kép erről: 3 ember, álló emberek és szabadtéri
Az avatóbeszédet mondott Szabó Zoltán Ferenc, Szentes polgármestere, Túri Andrea, a HBTK országos elnökségének tagja, és Krausz Jánosné, a szabadidős klub ügyvezetője.
Valamennyien reményüket fejezték ki, hogy nemcsak turista látványosság lesz ez a lakatfa, hanem a szentesi lakosok elfogadják, illetve magukénak érzik majd ezt a kezdeményezést. Bíznak abban, hogy valóban erősíteni fogja ez az alkotás, illetve ennek felkeresése a településhez való kötődést.
Lehet, hogy egy kép erről: 5 ember, álló emberek, fa és szabadtéri
A nemzeti színű szalag átvágásával a város polgármestere adta át az alkotást a város közönségének.
Szabó Károlyné, akinek famíliája lett 2013-ban Szentesen az Év családja, helyezte el az első lakatot az új lakatfán, majd két lánya és annak családjai is lakatot „zártak a fára”.
Ezt követően az avatásban résztvevő vezetők helyezték fel lakatjaikat a ’fára’.
Lehet, hogy egy kép erről: szabadtéri és fa

Vélemény, hozzászólás?