A szentesi Jézus Szíve Plébánia július 4-én Lelki-napot rendezett a templomában és annak udvarán.
A nap fő gondolata az Őáltala – Ővele – Őbenne- életem eucharisztikus megújulása volt. Ebben a témában két előadást is tartott a program lelki vezetője Dr. Serfőző Levente, a Szeged-Csanádi Egyházmegye oktatási helynöke, kateketikai- és ifjúsági referense.
Előadásaiban többek között az újjászületésről, a folytonos újjászületésről beszélt, amelyet Jézusból kiindulva képzel el. Keresni kell a „Ki vagyok én?” kérdésre a választ, és törekedni kell annak megvalósítására. Ebben segít Isten is, de csak magával az egyénnel közösen. Ezért kell az újjászületés kapcsán először imádkozni, és csak aztán gondolkodni, cselekedni.
Isten mindig gondoskodik a kovászról – mondta a plébános, és saját életéből hozott példákkal támasztotta alá.
Bár az eucharisztia szónak több jelentése is van, de alapvetően az egyet jelent magával Jézussal. Jézust pedig nem elég meghallgatni, találkozni kell vele. Erről is példákat hozva beszélt: hogyan lehet. (A cikk alatti videón belehallgathatnak az előadásába.)
Serfőző Levente plébános Szentesen
Lelki-nap a Jézus Szíve templomban(Képmellékletekkel)A szentesi Jézus Szíve Plébánia július 4-én Lelki-napot rendezett a templomában és annak udvarán. A nap fő gondolata az Őáltala – Ővele – Őbenne- életem eucharisztikus megújulása volt. Ebben a témában két előadást is tartott a program lelki vezetője Dr. Serfőző Levente, a Szeged-Csanádi Egyházmegye oktatási helynöke, kateketikai- és ifjúsági referense.Előadásaiban többek között az újjászületésről, a folytonos újjászületésről beszélt, amelyet Jézusból kiindulva képzel el. Keresni kell a „Ki vagyok én?” kérdésre a választ, és törekedni kell annak megvalósítására. Ebben segít Isten is, de csak magával az egyénnel közösen. Ezért kell az újjászületés kapcsán először imádkozni, és csak aztán gondolkodni, cselekedni. Isten mindig gondoskodik a kovászról – mondta a plébános, és saját életéből hozott példákkal támasztotta alá. Bár az eucharisztia szónak több jelentése is van, de alapvetően az egyet jelent magával Jézussal. Jézust pedig nem elég meghallgatni, találkozni kell vele. Erről is példákat hozva beszélt: hogyan lehet. (A cikk alatti videón belehallgathatnak az előadásába.)Az előadásai végén – ahhoz kapcsolódóan – kérdéseket fogalmazott meg az atya, és 4 csoportban keresték rá közösen a válaszokat, beszélték meg. A Lelki-napot szentségimádással, záró áldással és ünnepi Szentmisével zárták, melynek liturgiáját Dr. Serfőző Levente és Zsadányi József plébánosok vezették.A program megvalósításában (mások mellett) Benedek Viktória, Török István (Szegvár) és Tóthné Barna Mária (Kunszentmárton) teljesített szolgálatot.Képgaléria a Lelki-nap eseményeiről:https://www.facebook.com/pg/szentesigyors/photos/?tab=album&album_id=4056234641114329Képgaléria a záró-szentmiséről:https://www.facebook.com/pg/szentesigyors/photos/?tab=album&album_id=4056246524446474
Közzétette: Szentesi Gyors – hangos hírújság – 2020. július 4., szombat
Az előadásai végén – ahhoz kapcsolódóan – kérdéseket fogalmazott meg az atya, és 4 csoportban keresték rá közösen a válaszokat, beszélték meg.
A Lelki-napot szentségimádással, záró áldással és ünnepi Szentmisével zárták, melynek liturgiáját Dr. Serfőző Levente és Zsadányi József plébánosok vezették.
A program megvalósításában (mások mellett) Benedek Viktória, Török István (Szegvár) és Tóthné Barna Mária (Kunszentmárton) teljesített szolgálatot.
Képgaléria a Lelki-nap eseményeiről:
https://www.facebook.com/pg/szentesigyors/photos/?tab=album&album_id=4056234641114329
Képgaléria a záró-szentmiséről:
https://www.facebook.com/pg/szentesigyors/photos/?tab=album&album_id=4056246524446474