Hírek Szentes

A Lenin Streeten Ripoff közeleg

Ripoff Raskolnikov. Művésznév, amely viselője kilétének nyilvános felfedése nélkül vált fogalommá a közép-európai blues világában. Ő az egyik legjobb gitáros, énekes, dalszerző, ha nem A legnagyszerűbb ebben a régióban.

Bátor állítás részemről mindez, elismerem. Mentségemre szolgáljon, hogy amikor tehetem, jelen vagyok a paksi Gastroblues fesztiválon, ahol nem csekély, mondhatni, reprezentatív a közép-európai blues-felhozatal – a környező országok tekintetében kétségkívül.

Az osztrák művész magyarokhoz való kötődése amúgy nagyságrendekkel szorosabb annál, ami egy átlagos (olykor felületes) zenész-barátság kereteibe belefér. Hogy mást ne mondjak, grazi illetőségű lévén az Őrségben vásárolt házat. Talán ennek az ügyletnek is köszönhetően csak parányi akcentusa van a magyarban. Ragozás, nyelvhelyesség, pontos fogalmazás rendben: beszélgetés vagy interjú vele – nem gond, sőt a humorérzéknek sincs híján (szeret viccelődni „kuhuc bahataival”), mégis végtelenül szerény ember. A magyar zenekarával (Gyenge Lajos dob, Nagy Szabolcs billentyűsök, Varga Laca basszusgitár) pedig többet szerepel, mint az otthoni bandájával. A menedzsere pedig ma is az a Podlovics Péter, aki összehozta őt az első magyar zenekarával, a Palermo Boogie Gang-gel annak idején.

A muzsikája valahol a klasszikus amerikai mintákat követi anélkül, hogy a legcsekélyebb mértékben másolná azokat. Utazások, kocsmák, szerelmek… Szinte a hagyományos témák részben a nagy példakép, Tom Waits nyomdokain. Ez utóbbi állítást igazolja a Braindogs nevű formáció léte, amellyel a Mester (téli) születésnapja környékén (mások mellett) Kiss Tibor, Varga Livius és az angol Ian Siegal bevonásával játszanak Tom Waits műsorából úgy bő két órácskát, vagy még többet, ha kedvük és energiájuk úgy hozza. Nem rossz hobbizenekar, ugye? (A hónap legvégén egyébként Szegeden adnak koncertet.)

Utazások, kocsmák, szerelmek, dalokba öntve… Közép-európai szemszögből szemlélve, közép-európai léptékkel mérve a történéseket. Igen, saját szerzeményekre vált a saját koncertjein. Eklatáns példája a címben felemlített, szívszorító szépségű Lenin Street, amely a régi közönség-kedvenc nótából egyszer csak (néhány éve) lemez-címadóvá avanzsált. Enélkül nehéz elképzelni Ripoff-koncertet, bár nem egy példa volt rá, hogy úgy alakult, de hiányérzetünk – igazából – akkor sem maradt.

Szentesen hogyan lesz majd? Sejtelmem sincs. Tény, hogy Ripoff szeret olyan városokban fellépni, ahol addig nem járt. Máig emlékezetes számomra a hódmezővásárhelyi bulija, amikor még a vásárhelyi illetőségű Kovács Erik billentyűzött a csapatában, és csak mert olyan volt a hangulat (a közönségé és az övé is), addig játszott a füstös Tiszti Klubban, amíg totálisan el nem fáradt valamikor hajnalban, és felteszem, nem kért gázsiemelést miatta…

Szóval Ripoff Raskolnikov és csapata nálunk először február 9-án pénteken 19 órakor a Zeneiskolában, a Zene-Világ-Zene program-sorozat aktuális évadának következő előadása jegyében lép színpadra. Apropó. Jegyelővétel erősen ajánlott, mert ha hírét veszik a vásárhelyiek a koncertnek, még lerohannak bennünket. Pótszék lesz pótszék mellett – vizionálom máris a nézőtér lehetséges képét.

Még valami: szolgálati közlemény, nem a reklám helye, kényes téma kissé mégis. A lemezvásárlás. A jellegzetes gitározásával, egyéni hangjával („fekete” orgánumával) és szolid emberségével együtt karizmatikus előadóról van szó, és mindenkit levesz a lábáról, akinek bármekkora köze is van a blueshoz. Ennél fogva a közönség jó része fúgy érzi majd, hogy CD-t szeretne vásárolni tőle (amelyeket boltokban hiába keres), készüljön fel, nem lesz olcsó. Ezért szólok most. De azt is mondom: ez a drága ember megéri a pénzét! A koncertjegynek, lemezeknek van persze pénzben kifejezhető áruk, de az értük, általuk kapott élmény felbecsülhetetlen kincs, ami nagy valószínűséggel egy életre a birtokunkban marad.

 

/Olasz Sándor/

Vélemény, hozzászólás?