Kiemelt hírek Szentes

Már Szentesen van az első konkrét segítség néhány eleme

Már a Szentesi Klauzál Gábor Általános Iskolában vannak annak az ideiglenes (sport) sátornak az első alapelemei, amelyek a felállítandó sátor fűtését, szellőztetését fogják biztosítani.
A közeli napokban leszállítják magát a sátrat, és kezdődhet a sátor építése, használatba állítása – az iskola rekortán pályáján, ami csupán néhány napot vesz igénybe. Ez már kis részben “pótolhatja” a leégett dr. Papp László Városi Sportcsarnok hiányát.
Szabó Zoltán Ferenc elmondta, hogy határozat már van arra, hogy a kormány biztosítja a két évi működtetéséhez szükséges 78 millió forintot, amely fedezi a felállítástól kezdve, az üzemeltetésen át, a bontás utáni (esetlegesen) jelentkező károk helyreállításáig felmerülő költségeket.
Természetesen a helyszínt adó iskola, továbbá a Deák Ferenc Általános Iskola, a Rigó Alajos tagintézmény diákjai is itt oldhatják meg a testnevelési óráikat, de természetesen folynak a beosztással összefüggő egyeztetések.
Egyébként továbbra is folytatódnak a sportcsarnok újjáélesztésére vonatkozó jótékonysági akciók, az önkormányzat által kijelölt (elkülönített) bankszámlán eddig 14 millió forint gyűlt össze – közölte a város vezetője.

Vélemény, hozzászólás?