Hírek Kiemelt hírek Térség

Megkoszorúzták Kiss Bálint sírját

A szentesi Kiss Bálint Református Általános Iskola március 25-én, halálának a 168. évfordulóján, egy szűkkörű koszorúzást tartott intézményük névadója, Kiss Bálint sírjánál.
Fehér Csaba, az iskolát fenntartó Nagytemplomi Református Gyülekezet lelkésze mondott imádságot, és méltatta Kiss Bálint életútját. Mint református lelkész, történész, pedagógus nagyon sokoldalú tevékenységet folytatott, sokat köszönhetett neki a helybéli lakosság.
Felhívta a figyelmet arra, hogy munkásságának hatása nyomán nagyobb figyelmet, szélesebb körű emlékezést érdemelne, hiszen annak idején sokat törődött a közügyekkel, azok megvalósításában tevékeny részt vállalt.
Kijelentette: gyülekezetük támogatja azt a kezdeményezést, amely Kiss Bálint emlékének szeretne szobrot állítani – a település méltó helyén.
Lehet, hogy egy kép erről: egy vagy több ember, álló emberek és szabadtéri
A sírnál az iskola igazgatója, Karikó-Tóth Tibor is kiemelt Kiss Bálint tevékenységéből néhány fontosabb elemet. Több mint ötven esztendőn át, 1799-től haláláig a szentesi református eklézsia lelkésze volt. Ezzel párhuzamosan 1835-től Csongrád vármegye táblabírájaként, 1836-tól a békés–bánáti református egyházmegye espereseként és iskolai felügyelőként is tevékenykedett.
Lelkészi tevékenysége mellett sokrétű érdeklődés jellemezte, pályája során írt történelmi, helytörténeti, egyháztörténeti, teológiai, néprajzi, nyelvészeti és mezőgazdaság-tudományi munkákat. Bekapcsolódott a korban virágkorát élő őstörténeti mozgalomba, s kísérletet tett a magyarok régmúltjának és korai művelődéstörténetének összefoglalására is.
Lehet, hogy egy kép erről: egy vagy több ember, álló emberek és szabadtéri
A megemlékezés végén az iskola nevében Karikó-Tóth Tibor, a gyülekezet nevében Horváth Imre, a Reformátusok Idősek Otthona igazgatója helyezett el koszorút Kiss Bálint sírjánál.
Videó-összefoglaló a koszorúzásról:

Vélemény, hozzászólás?