Hírek Kiemelt hírek Szentes

Megnyílt a 21. Aktfotó kiállítás

A Szentesi Művelődési Központ és a Szentesi Fotókör szervezésében  július 3-án a Tokácsli Galériában tartották meg a XXI. SZENTESI AKTFOTÓ BIENNÁLÉ megnyitó ünnepségét.

Köszöntőt mondott Szabó Zoltán Ferenc Szentes város polgármestere és ő adta át a díjakat is.

A kiállítást Módos Gábor fotóművész ajánlotta az érdeklődők figyelmébe.

Erre a fotópályázatra régen is ismert fotósok, fotóművészek, meg természetesen a téma iránt érdeklődő amatőrök adták be az új művészi alkotásaikat és kíváncsian várták a zsűri döntését, az alkotótársak munkáit, új képi ötleteit – így volt ez az idén is.

A mostani rendezvény meghirdetésekor féltünk, hogy a vírushelyzet miatt valószínűleg kevesebben fognak pályázni, az utolsó pillanatig vártuk, hogyan lehet majd megnyitni a kiállítást, azaz érdemes-e megrendezni a tárlatot. Szerencsére a fotósok már várták a kétévente szokásos rendezvényünket, ahol bemutathatják, megmérethetik úgy képi gondolataikat, az emberi testábrázolási ötleteiket.

Nagyon sok átgondolt, hozzáértéssel, művészi látásmóddal válogatott kép érkezett hozzánk, számos komoly portfólióval is találkoztunk. A zsűri pedig most is alkotói kollekciókat díjazott főként, vagy választott be a kiállítás képanyagába. Mind képileg, mind technikailag sokszínű a Szentesi Aktfotó Biennálé tárlata, ezért ajánlom mindenkinek a képek megnézését.

A kiállító alkotók (vastag betűkkel a díjazottak): Balázs Judit (Rákóczifalva), Balogh Gábor (Nyíregyháza), Baloghné dr. Kovács Matild (Nyíregyháza), Bán Miklós (Budapest), Bolvári Ildikó Csilla (Baja), Csergő András (Debrecen), Ecsedi Ákosné (Dunakeszi), Eifert János (Budapest), Fajka Cecília (Algyő), Farsang Erika (Budapest), Fojt Dániel (Budapest), Gálos László (Salgótarján), Görbe Anita (Hódmezővásárhely), Gyenes Kata (Kecskemét)

 

Hipságh Gyöngyi (Sopron), Horváth Róbert (Esztergom), Kozma Anita (Szentes), Kubatov Tamara (Vaskút), Lennert Géza (Novi Sad), Maczik Eleonóra (Békéscsaba), Marton Ferenc (Mindszent), Megyeri Zoltán Sándor (Andornaktálya), Módos Gábor (Budapest), Molnár László (Győr), Nagy István (Szentes), Niksz Gyula (Biatorbágy), Oszvald Tamás (Budapest), Pajor András (Sárvár), Peták Zoltán Róbert (Szeged), Sági Ági (Budapest), Szabó Mónika (Szeged), Szaszkó Antal (Kunszentmárton), Tandari Anita (Szeged), Tóth Imre (Kenderes), Váradi Emil (Szeged), Wágner Csapó József (Budaörs), Wittmer László (Nagylózs).

A kiállítás megtekinthető: 2021. augusztus 7-ig, keddtől péntekig 9-13 és 15-17 óráig, szombaton 9-13 óráig (Szentes, Kossuth Tér 5. I. emelet.)

 

 

 

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?