Kiemelt hírek Szentes

Megyei kamarai vezetők a Legrand-nál

A Legrand Zrt. meghívására szeptember 7-én kihelyezett elnökségi ülést tartott a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara. Az eseményen, melyen megjelentek a Szentes térségi Kamara vezető képviselői is,   megtartotta elnökségi ülését a megyei grémium, majd üzemlátogatáson vettek részt a jelenlévők.

A program elején Károlyi László, a Legrand Zrt. vezérigazgatója tartott egy rövid bemutatót a vállalat működéséről, (azt is megemlítve, hogy éppen 20 évvel ezelőtt jártak itt a megyei képviselők), mely után Nemesi Pál, a megyei kamara elnöke megköszönte a tájékoztatót, és rövid – elismerő – véleményt mondott a hallottakról, illetve a vezérigazgató munkásságáról.

Ezután a megyei elnök egy Elismerő Oklevelet adott át Károlyi Lászlónak, melyben az általa vezetett (szentesi) Legrand tevékenységét ismerték el.

 

 

 

 

Ezt követte a megyei elnökségi ülés, amelyet Nemesi Pál vezetett le. Többek között megvitatták az elnökség két ülés között végzett munkáját, a megyei kamara első félévi gazdálkodását, a tagdíjbefizetések alakulását, s más egyéb kérdésekről is tárgyaltak.

Szóba került a Szentesi Kistérségi Kereskedelmi- és Iparkamara irodaházának ügye. A cél, hogy egy olyan irodával rendelkezzen a térség, ahol megfelelőképpen tudják fogadni az ügyfeleket, korszerűen tudják intézni az adminisztrációt, jó körülmények között a tanácskozásaikat, rendezvényeiket megtartani. A megyei elnökség kérte a jelenlévő és a tájékoztatást adó térségi elnököt, Horváth Istvánt, hogy a következő ülésre egy döntésre előkészített anyagot terjesszen elő, az elnökség – lehetőségeihez képest – megadja a támogatását.

A tanácskozás befejeztével a kamarai elnökségek tagjai a Legrand több üzemegységét meglátogatták, ismerkedtek az ott folyó termelési tevékenységgel, körülményekkel.

 

 

 

Nemesi Pál a megyei iparkamara elnöke kérdésünkre válaszolva ezeket mondta a Legrandról:

 

Károlyi László, a Legrand vezérigazgatója a szentesi gyár idei, várható eredményeiről beszélt:

 

 

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?