Kiemelt hírek Térség

Megyei ünnepség – szentesi elismerésekkel (is)

A Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat augusztus 20-án Magyarország nemzeti ünnepe és hivatalos állami ünnepe, az államalapítás és az államalapító I. István király emlékére, ünnepi megemlékezést tartott az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban, az Árpád-emlékműnél.

A vendégeket Gémes László, a Csongrád-Csanád Megyei Közgyűlés elnöke köszöntötte, melynek során hangsúlyozta: „Egy évezred távlatából szentéletű első királyunk, István életműve még mindig iránymutató, kapaszkodó, múlt, de egyben jövő is.”

Farkas Sándor az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes, a térség országgyűlési képviselője mondott ünnepi beszédet.

Egyebek mellett kiemelte, hogy ma ismét együtt ünnepelhetjük Ópusztaszeren augusztus 20-át, a magyarság egyik legrégibb és legfontosabb ünnepét. Beszéde végén társadalmat építő tevekénységünk során három fontos feladatra hívta fel a jelenlévők figyelmét: biztonságra, szabadságra és felelősségvállalásra.

Ezt követően Gémes László, a Csongrád-Csanád Megyei Közgyűlés elnöke átadta az Önkormányzat (az elmaradt) március 15-i és augusztus 20-i megyei kitüntető elismeréseit. A kitüntettek közül a szentesiek:

*Kóczán Katalin – Csongrád Megye Kultúrájáért és Közneveléséért Díj
*HIKO Honkyokushin Alapítvány (Szentes) – Csongrád Megye Sportjáért és Ifjúságáért Díj
* Szentesi Vízilabda Klub – Csongrád Megye Sportjáért és Ifjúságáért Díj

A többi díjazottat a képek között találja meg.
(Ezek az idei esztendő megyei kitüntetései, melyekről még a megyenév változás előtt született döntés, ezért a nevükben Csongrád Megye kitüntető elismeréseiként szerepelnek.)

Az új kenyeret Makra József, Ópusztaszer Polgármestere és Gémes László szegték meg.

Az ünnepségen közreműködött Szabó Maja, a Szentesi Lajtha László Alapfokú Művészeti Iskola növendéke és szegvári Dobbantó Néptáncegyüttes.

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?