Sport Szentes

Mindössze 54 kilós, de 141-et nyom ki a szentesi erőemelő

Saját testsúlyának közel háromszorosát tudja kinyomni a szentesi erőember. Sztanó György parasportoló, és nagyon erős.

A Szentesi Gyors mutatta be szentesi kisembert, aki iszonyatos sportemberi emberi munkát végez el amellett, hogy hetente 5-6 napot dolgozik. Magyarán igazi amatőr.

Sztanó György eredményei mellett életéről is beszélt a lapnak. Azt mondja, edzései egy előre megtervezett edzésterv alapján zajlanak, amit
mestere állít össze. Napi két-két és fél órát edz, de néha akár három órát is. Fontos a rendes bemelegítés, majd fokozatosan haladok a nagy súlyokig.

Erőssége a parafekvenyomás, de kiegészítő gyakorlatokat is végez, például tricepsz- és bicepsz-edzést, valamint hasi gyakorlatokat. Futni viszont nem fut. 

Kérdezték az étkezésről is. Erről a következőket mondta: “mivel az 54 kilogrammos kategóriában versenyzek, fontos, hogy a súlyom ne lépje
túl ezt a határt. Az étrendem főleg csirkéből, rizsből, pulykából és halból áll, amelyek magas fehérjetartalmúak. Csokoládét például csak edzés
előtt engedek meg magamnak.

Készül a paralimpiára is, büszkén meséli, hogy a csapat már 22 kvótát szerzett.

Ami a munkáját illeti Csongrád-Bokroson dolgozik egy éttermében, konyhai kisegítőként. Napi 8 óra, majd jöhet az edzés. 

A versenyeztetésnél a Magyar Paralimpiai Bizottság állja az utazás, szállás, nevezés és étkezés költségeit. Cserébe elvárják a jó eredményeket. Állandó szponzora nincs, azonban  a Csongrád-Csanád Vármegyei Önkormányzattól kap egy éves keretet a táplálékkiegészítők beszerzésére. Mivel klubja nem szentesi, bár 27 éve itt él, a várostól nem kap támogatást.

Legjözelebb június 17-én Grúziába utazik, ahol a parafaquino világkupán az 54 kilogrammos kategóriában lép dobogóra, Új országos csúcsot szeretne elérni, a jelenlegi 146 kilogramm, ezt próbálja meg túlszárnyalni.

A Szentesi Gyors júniusi száma hamarosan érkezik.

Vélemény, hozzászólás?