Hírek Kiemelt hírek Térség

Modell-kiállítás Mártélyon

A térségünk egyik frekventált idegenforgalmi helyén Mártélyon, a Faluházban július 30-án Sajti Imréné alpolgármester nyitotta meg a háromnapos Vasútmodell Kiállítást.
Lehet, hogy egy kép erről: 3 ember, álló emberek és vasút
Már mi is beharangoztuk a program-ajánlónkban ezt az eseményt, most pedig friss képeket és videót is közlünk róla.
Sajti Imréné méltatta a Vasúttörténeti Alapítvány és a Vasútmodellező Baráti Kör mintegy 2 évtizedes múltját, melynek során egyre sokrétűbben igyekezenek a lakosság körében népszerűsíteni, megismerni és megismertetni a vasúti közlekedés, a vasút részterületeinek, elsősorban a vasútüzem és környezetének szabványoknak megfelelő modellezésével.
Vitéz Lőcsei Dezső, a Vasútmodellező Baráti Kör egyik alapítója, vezetője megköszönte a település vezetőinek a meghívást, és ígérte, hogy mindent megtesznek a kiállításra látogatók szórakoztatásáért.
A megnyitón résztvevők elmondták, hogy értékelik azt a munkát, erőfeszítést, amit a modellek tükröznek.
Ezzel a tárlattal egyidőben a mártélyi Vasútállomáson (néhánypercnyi séta a Faluháztól) Vasútörténeti emléktárgyakból látható kiállítás.
Akik a hétvégén Mártélyra látogatnak, ne feledjék el megtekinteni a Faluházban a Vasútmodell Kiállítást.
Nyitva:
július 31.: 10-18 óráig
augusztus 1.: 9-17 óráig

 

Vélemény, hozzászólás?